Kihirdették az év madárfotója verseny döntőseit, pokoli nehéz dolga lesz a zsűrinek

Számunkra külön öröm, hogy Máté Bence révén magyar érdekeltség is van a versenyben.
Kapcsolódó cikkek

A British Trust for Ornithology nevű brit szervezet által 2015-ben életre hívott év madárfotója versenyen a szervezők a fényképezés egyik legérdekesebb és legmozgalmasabb területre összpontosítanak. Ahogy a tavalyi megmérettetésen díjat nyert felvételek, úgy az idei döntősök is a madarak egyedülálló szépségét és viselkedését hivatottak megörökíteni.

Kihirdették 2017 legjobb madárfotóit - és nem találjuk a szavakat
És megint bebizonyosodott: csodálatos világban élünk.

A versenyben 8 különböző kategóriában hirdetnek majd győztest az augusztus 20-i díjátadón:

A napokban minden területről kihirdették a döntősöket. A zsűri a végső döntés meghozatalakor – ami a fényképeket elnézve egyáltalán nem lesz egyszerű – nem nézi, hogy ki készítette az adott felvételt, amatőrök és profik egyenlő esélyekkel indulnak a győzelemért.

Alább pedig következzen a teljesség igénye nélkül néhány fotó a döntős mezőnyből. Számunkra külön öröm egyébként, hogy Máté Bence révén magyar érdekeltség is van a szűkített listán.

Kis Kárókatona – Magyarország – Fotó: Máté Bence
Seregélyek –
Ham Wall Nature Reserve, Somerset, Egyesült Királyság – Fotó: Chris Sweet
Nagy sándorpapagáj egy fecskefészekben –
Chambal folyó, India- Fotó: Georgina Steytler
Énekes hattyúk – Janakkala, Finland – Fotó: Antti Siponen
Fényérfutók a mocsárban – Asturias, Spain – Fotó: Mario Suarez Porras
Fakó keselyű Alaszka – Fotó: Pedro Jarque Krebs
Szürke gém – Magyarország – Máté Bence
Rétisas – Hortobágy, Magyarország – Fotó: Ben Hall
Hóbagoly – Kanada –
Markus Varesvuo
Óriástukán – Poconé, Braziília – Petr Bambousek
Kanadai lúd – London, Anglia – Renato Granieri
Guvat – Salamanca, Spain –
Fotó: Mario Cea

Az összes döntős fotót ide kattintva tekintheted meg.