Mozaik

Fazont adott Európának a fiatal magyar fodrászlány

14 férfi vetélytársával egyedüli hölgyként versenyzett.

Harmadik alkalommal rendezték meg a Barber Society Live európai fodrászversenyt  Hollandiában.  A napokban az Amszterdami Westergasfabriek Kiállítási Központban rendezett gálán a több száz jelentkező közül kiválasztott 15 szakember három kategóriában mérte össze tudását.

Mi a Barber közösség?

A BarberSociety Közösségi Hálózat borbélyai szinte nem is fodrászok. Többek ennél – már-már hajszobrászok. Ahogy sokan mondják, ez már egy életmód. Remekül vágnak és kreálnak új fruzurát, precízen borotválnak, minőségi anyagokkal dolgoznak. Megszállottan szeretik a szakmájukat, és természetesen hivatalosan a BarberSociety tagjai.

Már az is nagy elismerés, ha a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri az előzetesen beküldött fotók, az azokon lárható frizurák alapján meghívja a legjobb 15 közé a jelentkezőt, az pedig hab a tortán, ha a résztvevő valamelyik kategóriában és az összetettben is nyerni tud.

Fotó: Facebook/Schneiker Lillu

A Salgótarjánban élő és “alkotó” Schneiker Lillu nevezett és meghívták a versenyre. A huszas éveiben járó, a Barber Északi Fodrász és Szépségszalont képviselő fiatal fodrász egyedüli hölgyként vette fel fel a versenyt holland, francia, görög és olasz férfi vetélytársaival, és emlékezeteset alkotott. A freestyle – szabadstílus – kategóriát megnyerte, és az összetett versenyben is mindössze 10 ponttal maradt le a győztestől, így második lett.

Érdeklődésünkre Lillu elmondta:

mindhárom kategóriára külön-külön modellt kellett vinni, így sikerében ők – Göbölyös Zsolt, Tamási Gábor, Torák Csongor Mátyás – is osztoznak.

Fotó: Facebook/Schneiker Lillu

A fiatal fodrászhölgy a jövő évi megmérettetésen is ott szeretne lenni, és újabb sikerrel gazdagítani pályafutását.

Schneiker Lillu hajkölteményeiről IDE KATTINTVA nézhetők meg fotók.

Kiemelt kép: Facebook/Barber Society Live  2018

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik