Mozaik

Drámai pillanatok a bekamerázott gólyafészekben: rétisas ette meg a fiókákat

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 06. 11. 09:18

Korábban a témában:

Felvételek készültek arról, hogy rétisas evett meg három gólyafiókát a Gemenci erdőben, tudósított az RTL Klub Híradója.

A védett gólyák fészkét egy ideje épp azért figyelik kamerákkal, mert korábban gyanús körülmények között tűnt el néhány fióka. A madarászok eddig is sejtették, hogy előfordul ilyesmi, de nem volt róla dokumentáció, tehát történelmi felvételről van szó. Hogy mennyire gyakori az ilyen eset azt nem lehet tudni.

A szakemberek azt mondják, a szintén védett rétisas ritkán támad gólyákra, inkább halakkal táplálkozik, de most a folyók alig áradtak, így onnan kevesebb élelemhez jutott.

Mindkét madár védett és a gemenci erdő címerállata is egyben.

Tiszaalpár, 2018. április 17.
Fekete gólyák (Ciconia nigra) a Tiszában a Bács-Kiskun megyei Tiszaalpár határában 2018. április 15-én. A fekete gólya Magyarországon fokozottan védett madár, eszmei értéke ötszázezer forint.
MTI Fotó: Kovács Attila
Csodás látványt nyújtanak halászat közben a fekete gólyák
A Tisza környékén bőven találnak csemegét.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Debrecen, 2018. augusztus 20.
Új kenyeret tart a kezében egy lány a Szent Korona virágkocsi mellett a 49. Debreceni Virágkarneválon 2018. augusztus 20-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.