Mozaik

Ebből a törpehalból 2 kilós már hatalmasnak számít

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 06. 30. 13:17

Nagyon szapora, folyamatosan ritkítják állományát a hazai vizeken.
Korábban a témában:

Sok ezer horgász van hazánkban, akik a törpeharcsa szó hallatán összeráncolják homlokukat. Ez jól tükrözi az ellenakaratot e picurka hallal szemben, amely szinte minden vizünk lakója és sok helyen rendkívüli tömegben van jelen. Rendkívül agresszív területhódító képessége miatt az Európai Unió listáján is szerepel, mint inváziós faj.

A törpeharcsát a 20. század elején Észak-Amerikából hozták be Európába, és azóta a kontinens számos folyójának lakója. Hazánkba először a Balatonba jutott el 1902-ben, ma már szinte minden álló és lassú folyású vizünkben megtalálható.

Átlagos mérete 15-20 cm, nagyobb példányai 25-30 cm hosszúak. Átlagos súlyuk egyre kisebb – 5-10 dkg -, a 20-30 dekásak már nagynak számítanak. A MOHOSZ adatai szerint a legnagyobb törpeharcsát – hazai vizeken – 1996-ban fogták a Szekszárdi csatornában, súlya 1,98 kg volt.

A kifogott legnagyobb halfajtákat közreadó nemzetközi portál információi szerint a törpeharcsa világrekord egy amerikai tóban született 2009-ben, amikor egy 3,35 kilogrammos “szörnyet” fogott a szerencsés horgász.

Törpeharcsák bandáznak az egerszalóki horgásztóban
Jó étvágyuk van, de a büdös kukoricát nem szeretik.

Halászati jelentősége egyre kisebb, pedig volt idő, mikor 244 tonnát halásztak le belőle. Ma már inkább állományritkítással találkozunk. A „fertőzött vizeken” törpeharcsa csapdák kihelyezésével próbálják kordában tartani az állományt. Húsa egyébként rendkívül ízletes, konyhakész állapotban rendkívül keresett a halpiacon, a jelenlegi mennyiség többszöröse értékesíthető lenne.

Ahol nagy tömegben van, ott a horgászatot bosszantó módon ellehetetlenítik, mert pirája-rajként rohamozzák meg a legtöbb csalit és etetőanyagot.

Kiemelt kép – Via Ezüstpikkely

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.