Tudtad, hogy az emberek által ismert emlősfajok egyötöde denevér? Vagy hogy a kenguruk azért sétálnak olyan furán, mert képtelenek külön mozgatni a lábaikat? Többek közt ilyen érdekességekről számolt be a Colombusi Állatkert egyik dolgozója, aki mindig azon van, hogy a látogatók a lehető legjobban érezzék magukat a létesítményben.
Mint azt a Bored Pandának elmondta, munkája komoly elkötelezettséggel jár. Csak egy példa: minden alkalmazottnak tudnia kell az összes állat nevét és életkorát, amely a park területén ér. Ezzel együtt hozzátette, imádja, amit csinál, mert új dolgokat taníthat meg másoknak és minden nap egy új kihívás a számára.
A gondozóknak minden héten részt kell vennie egy tréningen is, hogy folyamatosan fejlesszék a tudásukat. Ezeken az órákon tanult meg olyan dolgokat az állatokról, amik a hétköznapi emberek számára is az újdonság erejével hatnak. Jöjjön is a tíz legmeglepőbb dolog, amit munkája során elsajátított.
Az igazság a mikulás rénszarvasairól
![Egy állatkerti gondozó elárulta a tíz legmeglepőbb dolgot, amit az állatokról tanult 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/07/thinkstockphotos-579231234-1.jpg)
A rénszarvas az egyetlen szarvasféle, amelynél a hím és a nőstény is agancsot növeszt. A hímek decemberben kezdik elhullajtani a sajátjukat, míg a nőstények csak tavasszal. Vagyis a mikulás összes rénszarvasa lány. Ezen a gyerekek mindig eltátják a szájukat.
Öntudatos elefántok
![Egy állatkerti gondozó elárulta a tíz legmeglepőbb dolgot, amit az állatokról tanult 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/07/thinkstockphotos-479667835.jpg)
Az elefántok azon kevés állat közé tartoznak, akik átmennek a tükörteszten. Azaz felismerik a tükörképüket, ellentétben mondjuk a kutyákkal és a macskákkal. Úgy tesztelik őket, hogy krétával rajzolnak a homlokukra, majd mikor belenéznek a tükörbe, az elefántok elkezdik vizsgálgatni a fejüket, ezzel utalva rá, hogy tudják, magukat látják. Rajtuk kívül erre a delfinek és furcsa módon a szarkák képesek.
A flamingók felépítése
![Egy állatkerti gondozó elárulta a tíz legmeglepőbb dolgot, amit az állatokról tanult 3](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/07/fun-animal-facts-zoo-docent-14-5b3dd77902996__700.jpg)
Az emberek gyakran hajlamosak azt hinni, hogy a flamingók térde rossz irányba hajlik. Ez nem igaz: amit a lábuk közepén látunk, az valójában nem is a térdük, hanem a bokájuk. A térdük feljebb van, és ugyanúgy hajlik, mint az embereké.
A közönséges hulmánok
![Egy állatkerti gondozó elárulta a tíz legmeglepőbb dolgot, amit az állatokról tanult 4](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/07/thinkstockphotos-612374858.jpg)
A kifejlett közönséges hulmánok ezüstös-szürkés színűek, ezzel szemben a kicsinyeik komplett narancssárgák.
Kengurubébik
![Egy állatkerti gondozó elárulta a tíz legmeglepőbb dolgot, amit az állatokról tanult 5](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/07/thinkstockphotos-648576080.jpg)
Egy kenguruanyának egyszerre három bébije lehet más és más stádiumokban: egy embrió a méhében, egy a zsebében, egy pedig már a földön szokja az életet. Mi ebben a különös? Az anya mindkét melle különböző tejet ad az utódok tápanyag-szükségletéhez igazítva.
Üvöltő és doromboló macskák
![Egy állatkerti gondozó elárulta a tíz legmeglepőbb dolgot, amit az állatokról tanult 6](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/07/thinkstockphotos-71262262.jpg)
A nagymacskákat többféle módon szokták csoportosítani, az egyik leghasznosabb az üvöltő (tigris, oroszlán) és doromboló (hiúz) macskák felosztás. A puma a legnagyobb testű doromboló macska, pedig a hangja egészen elképesztő. A gepárdé pedig olyan, mint egy alapjáraton menő robogó motorja.
A jegesmedvék szőrszíne
![Egy állatkerti gondozó elárulta a tíz legmeglepőbb dolgot, amit az állatokról tanult 7](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/07/thinkstockphotos-103577495.jpg)
A jegesmedvék szőre valójában nem fehér, hanem átlátszó. A bőrük pedig fekete.
A denevérek népessége
![Egy állatkerti gondozó elárulta a tíz legmeglepőbb dolgot, amit az állatokról tanult 8](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/07/thinkstockphotos-531628063.jpg)
Az ismert emlősfajok egyötöde denevér.
A furcsán mozgó kenguruk
![Egy állatkerti gondozó elárulta a tíz legmeglepőbb dolgot, amit az állatokról tanult 9](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/07/thinkstockphotos-675247888.jpg)
A kenguruk nem tudják egymástól függetlenül mozgatni a lábaikat, tehát szinkronban kell azokat használniuk, amikor a talajon vannak. Ellenben mikor úsznak, akkor már külön is megy nekik. Innentől nem is nehéz kitalálni, hogy miért ugrálnak inkább, hiszen így a legkönnyebb számukra az előrehaladás. A lábaikat egyébként mindig előretolják, és a farkukat harmadik lábként használva emelik a magasba magukat.
A legközelebbi rokonunk
![Egy állatkerti gondozó elárulta a tíz legmeglepőbb dolgot, amit az állatokról tanult 10](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/07/thinkstockphotos-639723946.jpg)
A bonobó a legközelebbi rokonunk, nem a csimpánz vagy a gorilla. Egyáltalán nem agresszívak és minden problémájukra a szex a megoldás. Azonos nemű társaikkal is létesítenek szexuális kapcsolatot, előjátékot is végeznek bármilyen korban. Ez egy érdekes területe az állatvilágnak.
Kiemelt kép: Thinkstock