Mozaik

Különös vándor vonul az égen

Az üstökös már távolodik a Földtől.

Schmall Rafael kaposvári asztrofotós gyakran örökít meg olyan pillanatot, amely csak keveseknek sikerül. A napokban is figyelőállásba vonult egy hajnalon, a végeredményről pedig Facebook oldalán számolt be.

Az éjszakai csillagos égen egy különös vándor mozog. Láthatatlan szabad szemmel, de a kis 5 centis lencsével rendelkező “kalóztávcső” vagy egy vadásztávcső már látja az üstököst, mely a 21P/Giacobini-Zinner névre hallgat

– írta.

Az üstökös már távolodik tőlünk. 5 millió km-es közelségben vonult el a Föld mellett, tehát attól nem kell aggódni, hogy ránk esik. Az aggodalom inkább az, hogy a rossz időjárás és a közelgő Hold miatt egyre nehézkessé válik a megfigyelése a hajnali égbolton.

A fénykép készítésének technikája

Az enyhe korahajnalon rövid expóziciósorozatra van szükség, hisz a csillagászati szürkület 5 óra előtt véget is ér. Ám ami miatt a rövid expók kellenek, az az üstökös gyors mozgása, mely a 20 darab 1 perces fotón is meglátszódott. A feldolgozáskor két összegzett fotó készült. Az elsőn a csillagokra lett igazítva az összes fotó, míg a másodikon az üstökösre, mely mögött a csillagok mozdultak el. A két fotót már csak össze kellett rakni és elkészült az égi vándoros fotó

– osztotta meg a felvétel történetét az asztrofotós.

Természetesen még nincs semmi sem veszve, hisz október ötödikétől megfigyelhetjük még kistávcsővel az üstököst az Egyszarvú csillagképben, illetve a hónap második felében a Nagy Kutya konstellációban, ha van arra nyitott és fényszennyezésmentes egünk, természetesen hajnalban.

Kiemelt kép: Schmall Rafael

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik