Mozaik

Hortobágyi darumese nemcsak gyerekeknek

A rajzfilm játékosan tanít a védett madarak és természeti értékek megóvására.

Ha darvak, akkor Hortobágy. A világ egyik legnagyobb testű röpképes madárfajának  egyik vonulási útvonala ősszel Magyarország felett vezet, évek óta pedig százezernél is több daru pihen meg ilyenkor a Hortobágyon.

Így fest, amikor százezernyi darumadár ébred a Hortobágyon
Bámulatos videót készített Szilágyi Attila természetvédelmi őr.

A darvak vonulásának látványa a gyerekeknek is nagy élmény. Ezt most mesefilmen is átélhetik a legkisebbek: a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Kecskeméti Rajzfilmstúdió közös együttműködése során – óvodások és kisiskolások számára – pályázati forrásból készült el Hortobágyi darumese címmel egy 14 perces rajzfilm, mely játékosan tanítja a kicsiket a védett madarak és természeti értékek megóvására.

A mese egy daru család költözéséről szól. A Hortobágy az úti cél, egy színes sziget, tele élettel, ám a kisfiuk semmit nem tud az új világról, amiben hirtelen találja magát. Eldönti, hogy felfedezi új otthonát, és ahogy nézelődik, megismerkedik egy csapat éles eszű, érdekes lénnyel, egyikőjükkel pedig össze is barátkozik.

Nem csupán gyerekeknek, felnőtteknek is élmény lesz a közel negyedórás rajzfilm!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik