Tönkrevágja a turizmus Európa egyik legszebb tavát

Romlott a Bledi-tó ökológiai állapota a növekvő turizmus, a fürdőzők és a horgászok számának gyarapodása miatt - figyelmeztettek kedden szlovén limnológusok.
Kapcsolódó cikkek

A Bledi tó Szlovénia második legnagyobb tava Júliai-Alpokban, vízének minősége hosszú ideig közepes vagy jó volt, írja az MTI.

Spela Remec Reka limnológus, a szlovén környezetvédelmi ügynökség munkatársa, aki évek óta figyelemmel kíséri a Bledi-tó vízminőségét, elmondta, hogy 1994 és 2016 között 260 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Bledben, 2017-ben ez a szám pedig további 160 százalékkal emelkedett. A megfelelő infrastruktúra kiépítése nehezen tudja követni a gyorsan növekvő turizmus elvárásait – tette hozzá.

Meseországba repít a téli reggelen a Bledi-tó
Nem véletlenül fogad egymilliónál is több turistát a szlovéniai település.

Nőtt a tó és az oda vezető utak forgalma, egyre több a fürdőző és a horgász, leterhelt a kommunikációs hálózat és tó körüli építkezések is befolyásolták a jelenlegi állapotot.

Ez ahhoz vezethet, hogy a Bledi-tó természetes ökológiai állapota és a vízminőség határértéke 2021-re nem éri el az Európai Unió vízügyi keretirányelvének környezetvédelmi előírásait

– hangsúlyozta Remec Reka.

Kiemelte, tartós javulás csak a szennyezés okainak kiküszöbölésével érhető el. A szennyvíztisztítás mellett csökkenteni kell a tó forgalmát, sőt a madárállományt is, be kell tiltani a szárnyasok és a halak etetését.

iStock

A halászatról és a horgászatról szóló rendelet lehetővé teszi öt kilogramm etetőanyag vízbe helyezését naponta, ami jelentősen rontotta a tó ökológiai állapotát az elmúlt tíz évben.

Ennek következtében a tóba évente több mint tíz tonna tápanyag kerül, ami növeli a víz foszformennyiségét és a kék-zöld algák, a cianobaktériumok terjeszkedését.Az önkormányzat bár tisztában van azzal, hogy a haletetés az egyik legfőbb oka a vízminőség romlásának, úgy véli, a probléma megoldása hosszú folyamat. A város nemrég egy elektromos hajót is vásárolt a vízfelület tisztítására, amely eltávolítja az olyan szerves hulladékokat, mint a levél, vagy az ember által vízbe dobott szemét. Remec Reka szerint ugyanakkor a probléma összetettsége miatt ez elhanyagolható javulást eredményez.

Kényeztető öreg ház a festői Bledi-tó partján
Egy pillanat műve meglátni és megszeretni.

Kiemelt kép: iStock