Mozaik

Megrohamozták a látogatók Szlovénia gyöngyszemét

Csökkenteni akarják a turisták özönét Bledben.

Elkerülő utak, parkolóházak építésével, a településre érkezők jobb tájékoztatásával akarja a turisták özönét csökkenteni a magyarok által is közkedvelt szlovéniai üdülőhely, Bled idegenforgalmi szövetségének új vezetője.

Tomaza Roglja újonnan megválasztott elnök, aki január elsejétől veszi át a szervezet vezetését, új stratégiát akar elfogadtatni annak érdekében, hogy az alig hétezer fős települést ne fojtsa meg az évi mintegy egymillió látogató.

A szállodák még karácsonykor és újévkor is teltházzal működnek – mondta.

Hozzátette: ezért új stratégiát fogadnak el és a következő nyolc évben különböző fejlesztéseket valósítanak meg, új utakat és parkolóházakat építenek, valamint szabályozzák a Bledi-tó körüli sétány forgalmát.

Kényeztető öreg ház a festői Bledi-tó partján
Egy pillanat műve meglátni és megszeretni.

Rogljan jelezte: az építkezések alatt nagyobb figyelmet fordítanak a turisták tájékoztatására és sokkal több biztonsági őrt alkalmaznak majd.

Fotó: Ales Krivec

Bledet a minőségi turizmus irányába akarják mozdítani, amihez sok időre lesz szükség. Bled néhány szegmenségben már így is kiváló idegenforgalmi helyszín, egyedülálló természet veszi körül és hagyományai, valamint történelme is kiemelkedővé teszi.

Úgy vélte, a szolgáltatások is magas színvonalúak, ugyanakkor hozzátette: vigyázni kell, hogy a fejlesztések ne vezessenek az elit turizmus irányába.

Senkit nem akarunk kizárni, mindenkit szeretettel látunk, de a városnak korlátoltak a lehetőségei és nem alkalmas a tömegturizmusra – hangsúlyozta.

A Bledi-tó Szlovénia egyik gyöngyszeme, második legnagyobb tava a Júliai-Alpokban, festői környezetben, hegyekkel és erdővel körülvéve. A tó Bled községben található az ország északnyugati részében, a Triglav Nemzeti Parkban, a fővárostól, Ljubljanától 55 kilométerre – írta az MTI.

Kiemelt kép: Ales Krivec

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik