Mozaik

Újjászületik sokak kedvenc rajzfilmje, a Vízipók-csodapók

A Víz világnapján mutatják be a digitálisan felújított, egész estés mozifilmet.

A Víz Világnapján, március 22-én mutatják be a digitálisan felújított, egész estés mozifilmet.

A nyolcvanas években gyermekek és felnőttek körében egyaránt roppant népszerű volt a Kecskeméti Pannónia Filmstúdióban készült rajzfilmsorozat, melyből több évadnyi epizód készült. Idén, a Víz Világnapján több más, gyermekeknek szóló programmal együtt mutatják be a digitálisan felújított rajzfilmet.

A Vízipók-csodapók rajzfilm sorozata a Kecskeméti Filmstúdióban készült 1974 és 1984 között. A rajzfilm kitalálója és írója  dr. Kertész György hidrobiológus.

Bálint Ágnes, a televízió egyik szerkesztője javasolta, hogy készüljön egy rajzfilmsorozat a Pannónia Filmstúdióban. Az első epizódot megmutatták egy német forgalmazónak, aki azt mondta, hogy ezekkel a csúnya kisállatokkal nem szabad egy sorozatot készíteni, mert nem lesz sikeres

– idézte fel a kezdeteteket Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója.

A régi rajzfilm epizódjaiból készült el a kecskeméti stúdióban 1982-ben az egész estés mozifilm. Az eredeti filmet negyvenöt országban forgalmazták és több mint egymillió néző látta.

A film készítői azt tapasztalták, hogy ezek a kevésbé ismert “nem szeretem állatok” belső tulajdonságaik miatt mégis hamar népszerűvé váltak  a gyermekek körében. A producer kiemelte: a film amellett, hogy szórakoztat és barátság fontos pillanatairól is szól, nagyon sok hasznos információt eljuttat a gyerekekhez az élővíz védelmével kapcsolatban is.

Kiemelt kép: MOZINET

40 éves a gyerekek kedvenc nyuszija
Különleges képességekkel rendelkezik a rajzfilmsorozat főhőse.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik