Tavaszi estéken, napnyugta után másfél órával érdemes a nyugati eget fürkészni a településektől távol. A naprendszer síkja februártól egészen áprilisig meredeken emelkedik a horizonthoz képest, így könnyedén megfigyelhető az állatövi fény, ez a különleges égi jelenség. Nyáron és ősszel esténként azért nem látszódik, mert az ekliptika alacsonyan van. Olyankor a hajnali égboltot érdemes figyelni.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Az állatövi fények idején a késő téli Tejút már lassan nyugat felé araszol, míg végül tavasz derekán szinte felfekszik északon a horizontra. Addig viszont a télies csillagképekkel elég szép látványt nyújt. Galaxisunkból ilyenkor kifele tekintünk, ezért a régió kissé halvány, de ezt ellensúlyozzák a csillagképek, mint például az Orion, az Ikrek és a Bika csillagkép is, de ne feledkezzünk meg a Szekeresről se.
Az állatövi fény már a tavasz közeledtét jelzi
A kép közepén (kiemelt képünk – a szerk.) lévő, kissé balra dőlő fénypiramis az Állatövi fény, mely kora tavaszi estéken és őszi hajnalokon szépen megfigyelhető. A fény a világűrből jön. A napfény szóródik a bolygóközi por szemcséin és azt lehet látni olyan helyekről, ahol megfelelően sötét az égbolt. A por jobban koncentrálódik a naprendszer síkjában, ezért az ekliptika mentén a fénylő sáv szinte végighúzódik az égbolton és felfénylik a Nap közelében
– írja Facebook bejegyzésében Schmall Rafael asztrofotós.
Mint fogalmazott: a felvétel (kiemelt képünk) egy 60 képes panorámafotó, melynél különösen nehéz volt a szinte égboltot átszelő Tejút igazítása. Az ilyen fotók készítésénél gyorsan kell cselekedni, hiszen az égbolt meglehetősen gyorsan mozog…
Kiemelt kép: Schmall Rafael