Mozaik

Mától látható a Béres Csepp feltalálójának életét bemutató tv-sorozat

Az alkotás látleletet nyújt a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról is.

Március 23-án, szombaton indul a Béres József (1920-2006) feltalálóról szóló Cseppben az élet című sorozat a Duna Televízióban, ahol négy héten át követhetik a nézők az epizódokat.

A sorozat négy 52 perces részből áll, az első rész szombaton 20 óra 30 perctől látható a Duna Televízióban

– hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Kabay Barna producer elmondta, hogy a sorozat megszületése előtt két dokumentumfilmet is készítettek Béres Józsefről. Később megszületett egy 100 perces televíziós játékfilm, ezt követően pedig a sorozatot alkották meg a történetből. Mint mondta, Béres József gondolkodásmódja fogta meg, ennek a különleges embernek a szerénysége, odaadása, másokért való küzdelmei. Mint mondta, Gyöngyössy Bence rendezővel és Petényi Katalin írótársával együtt azért is érezték magukhoz közelállónak Béres Józsefet, mert az életöröm és természetszeretet jellemezte. Ez a kettő végigkísérte életét és támaszt adott neki.

Ezt érzem nagyon mainak és modernnek. Ezt a fajta életszeretetet

– mondta.

A forgatókönyv alapját a Cseppben az élet című könyv adta. A sorozat mintegy tíz évet ölel fel a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig, a Béres Csepp megalkotójának drámai életszakaszára összpontosítva. A film a kutató hatalommal vívott, megalkuvást nem tűrő harcának bemutatása mellett látleletet nyújt a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról.

A producer közölte:

fontosnak tartják, hogy a mai fiatalok, akik ezt a kort, a diktatúra ezen oldalát nem ismerik, lássák a történetet, megismerjék Béres Józsefet.

Mint mondta, a film főszerepére Gáspár Tibor színművészt casting nélkül választották ki, már a forgatókönyv írása közben is rá gondoltak. A sorozatban több mint hatvan színész játszik.

Béres József, a sorozat főhősének fia elmondta, hogy a család számára meglepetés volt, hogy film készül édesapjáról, ahogy az is, hogy korábban Fazekas István A megvádolt címen drámát írt róla, amelyet két magyar színház is rövid időn belül bemutatott. Mint fogalmazott:

a film jól szolgálja azt az ügyet, amelyet édesapja szolgált és jól szolgálja a magyarság ügyét is, hiszen pozitív példák kerülnek vászonra.

Felidézte, hogy Béres József 44 éves korában végezte el a gödöllői agrártudományi egyetemet, 52 éves korában alkotta meg a Béres-cseppet. A tudásszomj jellemezte, valamint az ismeretek szintézisére való képesség, hogy felismerése nyomán nemcsak a diagnózist állította fel, hanem terápiás választ is adott rá, ez volt a Béres-csepp.

Felidézte, hogy az 1970-es évek közepén édesapját a hatóságok támadták – a kuruzslás vádjával eljárás is indult ellene -, ám ő mégis megmaradt hazaszerető embernek. A magyarságnak a hazaszeretetből is alapos lecke mindez

– mondta.

Gáspár Tibor mellett a film főbb szerepeiben Huszárik Kata, Für Anikó, Lukács Sándor, Seress Zoltán, Trokán Péter, Hatházi András, Székely B. Miklós, Bede-Fazekas Szabolcs és Trill Zsolt látható, írta az MTI.

https://www.facebook.com/dunatv/videos/2124483660921940/

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik