Mozaik

2 millió forintot kap az ország legszebb szarvasmarhája

Haszonállat-szépségversenyt rendeznek az Alföldön.
Korábban a témában:

Mintegy 50 állatfajta közül választják ki Magyarország legszebb haszonállatait május 9-én az Alföldi Állattenyésztési Napokon, Hódmezővásárhelyen. A legszebb Holstein fríz tulajdonosa 2 millió forintot kap.

26. alkalommal hirdetnek haszonállat-szépségversenyt az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében, ahol sertés, juh, tejelő – és húsmarha, ló, valamint baromfi fajok közül választják ki egyenként a nagydíjas fajtagyőzteseket. A lovak esetében például 5 lófajta versenyez; összesen mintegy 100 ló képviseli magát a megmérettetésen.

A zsűri szakavatott hazai és nemzetközi bírákból áll. Érkezik szakember Angliából, Belgiumból, Szlovákiából, Csehországból és Franciaországból is.

Az értékelés minden esetben szubjektív, a bírók azokat a küllemi tényezőket veszik figyelembe az állatoknál, amelyek meghatározzák az állat funkcióját, azaz a vágóértékét, termelését

– mondta Fekete Balázs az rendezvény igazgatója.

A hétvégi program második napján hirdetnek hivatalosan eredményt, ahol az egyedi pénzfelajánlások a Holstein fríz marha esetében a kétmillió forintot is elérik.

Május 9. és 11. között nemcsak a szakmát várják Hódmezővásárhelyre, hanem a gyerekeket is. Lesz szalmavár, hordólovaglás, tehénfejés, kisbárány-simogatás és további számos családi program 17 ezer négyzetméteren.

Kiemelt kép: Pixabay

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.