Mozaik

Gerincműtétje után újra a világ legjobbjai között a magyar mentőkutya

A beavatkozás után újra meg kellett tanulni használni a hátsó lábait, és a csodával határos módon visszaállt a csapatba.

Symba, a magyar mentőkutya példaképpé vált a hazai-és nemzetközi szakma szemében. Az elmúlt napokban teljesítette a legnehezebb nemzetközi mentőkutyás bevethetőségi vizsgát és így a két évvel ezelőtti gerincműtétje után újra a világ legképzettebb mentőkutyái között jegyzik a nevét. Jelenleg 5 ilyen magasan kvalifikált kutya van a világon – írja közleményében a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat.

Amikor 2 éve megműtötték, akkor még a cél a túlélés és a teljes értékű élet volt. Most pedig ismét a világ 5 legjobb mentőkutyája között jegyzik. Ő a legtökéletesebb mentőkutya a világon

– mondta Balázs László, Symba gazdája.

Symba a 9 éves belga juhászkutya pályafutása meseszerűen alakult, hiszen mindent elért, amit egy mentőkutya a bevetési vonalon  elérthet.

Egymásra halmozta a sikereket és számos éles bevetésen mutatta meg  tudását. Hosszú évek alatt beküzdötte magát abba a Nemzetközi  Mentőkutyás Szövetség – International Rescue Dog Organisation – által  felügyelt és vizsgáztatott elit csapatba, amelyben a világ  legmagasabban qualifikált mentőkutyái kaphatnak csak helyet. Ők attól  váltak különlegessé, hogy minden szakterületen tudják teljesíteni a  mentőkutyák mestervizsgáját az IRO Mission Readiness Test-et.

Ő Symba, a világ egyik legjobb mentőkutyája
Szentendrén gyakorolt gazdájával a hétéves belga juhász.

Symba erdős területeken való eltűnt személykeresésben is a világ legjobbjai között kapott helyet és az összedőlt épületek romjai között is beválasztották az elitbe. 2017-ben ez a karrier egy pillanat alatt összeomlott, amikor kiderült, hogy egy öregedéssel összefüggő betegség miatt azonnal meg kellett műteni a gerincét annak érdekében, hogy ne bénuljon le a hátsó fele a testének. A beavatkozás sikeres volt és egy egészen új cél került kitűzésre.

Symbának újra meg kellett tanulni használni a hátsó lábait. Közel egy éves pórázfogságot követően kezdett el újra tréningezni és csodával határos módon vissza tudott állni a csapatába, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat mentőkutyás bevetési részlegébe.

Mit tett le az asztalra most Symba? Mindent, amit egy mentőkutya képes elérni a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség szigorú bevetési vizsgarendszerében.

A Mission Readiness Test, vagyis a mentőkutyás mestervizsga egy kutyát-és embert próbáló megmérettetés. Az idei évben az ausztriai Hohe Wand település adott otthont a rendezvénynek, ahol 36 órán keresztül különböző keresési helyszíneken kellett a kutyás team-eknek mentőkutya és kutyavezető) életszerű körülmények között megtalálni az eltűnt személyeket. A résztvevők a megérkezést követően egy bejelentkezésen vettek részt, ahol a szervezők ellenőrizték a kutyák és kutyavezetők nemzetközi bevetéshez szükséges dokumentumait, valamint az ebek átestek egy szigorú állatorvosi ellenőrzésen is.

Ezt követően a résztvevők kialakították a saját táborukat, vagyis minden ugyan úgy történt, mint egy nemzetközi bevetésen. Az idei évben az időjárás is legzordabb arcát mutatta, hiszen 50-60 km/h-ás széllel és esővel nehezítette a csapatok munkáját. A szél annyira erős volt, hogy a sátrakat sem lehetett felállítani, így végül a résztvevők egy pajtában kerültek elszállásolásra, ahol éjszakánként 3-4 C0 volt a hőmérséklet. A vizsga további részében a résztvevőknek számot kellett adni tájékozódási ismereteikből (térkép és GPS használat), keresési taktikai felkészültségükből, állat elsősegélynyújtási tudásukból és ezek mellett pedig riasztás szerűen 60-70 ezer m2-es keresési területeken kellett nappal és éjszaka eltűnt személyeket felkutatni.

Symba hozta a műtét előtti formáját és 100%-os teljesítményt nyújtott, vagyis az összes elrejtett személyt megtalálta. Ez önmagában is hatalmas eredmény, de annak tükrében, hogy 2 évvel ezelőtt még az volt a tervünk, hogy segítség nélkül tudjon járni, így igazi példaképpé vált a hazai- és nemzetközi szakma szemében. Symba ezzel visszaszerezte helyét és ma már újra a világ 5 legképzettebb mentőkutyája között jegyzik a nevét.

Ő az egyetlen olyan magyar mentőkutya:

  • aki területkutatásban tudja teljesíteni ezeket a magas szintű elvárásokat és mestervizsgája van,
  • aki a területkutatás mellett az összedőlt épületek romjai között is ugyan ezt a vizsgaszintet tudja teljesíteni, vagyis az összes szakterületen (rom és terület) a legjobbak közé tartozik
  • akit a világ 5 legmagasabban kvalifikált mentőkutyája között jegyeznek.

Fotók: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik