Mozaik

Kétezer madarat engedtek szabadon az Őrségben

25 év alatt négyezer szárnyast vett gondozásba a mentőközpont.

Kerek számokhoz, mondhatni “jubileumhoz” érkezett az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 25 éve működő kőszegi Madárvédelmi Mentőközpontja: az 1994 óta gondozásukba került madarak száma májusban elérte a négyezret, júniusban pedig elrepült a kétezredik madár is, ami munkájuknak köszönhetően nyerte vissza egészségét és önállóságát, tájékoztatott a nemzeti park.

Rendőrnő engedte szabadon a meggyógyult vércsét
Meggyógyult az a madár, amit a létavértesi határrendészek vittek be a Hortobágyi Madárkórházba.

Mint írják, a négyezredik mentett madár egy erdei fülesbagoly fióka volt, akit egy ház kertjében testvérével együtt találtak – más kérdés, hogy nem kellett volna kiszakítani a két madarat a természetből. Amennyiben ugyanis egészségesnek tűnik egy talált fióka, a legjobb, ha biztonságba helyezzük egy közeli fa ágára.

A “jubileumi”, kétezredik szabadon engedett madár egy fekete rigó volt, aki csupasz fiókaként került a mentőközpontba két testvérével együtt egy viharos májusi nap után. Mindhármukat sikerült felnevelni és 25 nap gondozás után elengedhették őket.

Kiemelt kép: pbase.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik