Mozaik

561 hajóval rajtolt el Balatonfüreden a Kékszalag

A versenyzőkre több mint 150 kilométeres út vár.

Elrajtolt az 51. Kékszalag Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 561 hajó nevezett a versenyre.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára elmondta, harminc hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen. Az induló hajók közül tizenegy legénysége csak külföldiekből áll, hat női kormányos is nevezett, valamint egy csak nőkből álló csapat is elindult az idei Kékszalagon.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggeli előrejelzése szerint az éjszaka folyamán átvonult csapadékrendszer nyomán a Balaton keleti medencéjében gyenge, vagy mérsékelt keleti, északkeleti szél fúj, amelyet a nap folyamán változó irányú légmozgás vált fel. Napközben a gyakran felhős idő miatt a gyenge, változó irányú alapszelet legfeljebb a rövid ideig tartó záporok esetleg zivatarok okozta kifutószél válthatja fel átmenetileg. Amennyiben zivatar kialakul, abból a legerősebb széllökések 55-65 kilométer per óra körül alakulnak, majd gyorsan leáll a szél.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A hajósokra több mint 150 kilométeres út vár: a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, majd pedig Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre ahhoz, hogy teljesítsék a távot.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7:13:57 óra alatt ért célba, írta az MTI.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik