Mozaik

Már fogyasztani is presztízs a Tokaji Esszenciát

Amerikában kristálykanálon szolgálnak fel belőle néhány cseppet.

A tokaji borvidék rajta van az UNESCO világörökségi listáján, a Wine Enthusiast című nívós borszaklap pedig a világ egyik legjobb bortermelő vidékeként emlegette. Ha ez nem lenne elég, a hungarikumok között is szerepel három erről a vidékről származó bor is: a tokaji aszú, a tokaji szamorodni, valamint a tokaji esszencia, írta a Femina.

A borkedvelők körében mindhárom nedű ismert szerte a világon, de a tokaji esszencia még a másik kettőnél is különlegesebb. Ez az ital a legdrágább borok egyike, és nem csak egy palack birtoklása, de már a fogyasztása is komoly presztízsértékkel bír.

Ezt a tényt bizonyítja az is, hogy például Washingtonban, az ötcsillagos Trump Hotel éttermében több mint 40 ezer forintnak megfelelő összegért kínálnak néhány csepp kristálykanálon felszolgált Royal Tokaj Esszenciát, egy teljes palack ára pedig akár 650 ezer forint is lehet.

Fotó: Pixabay

A tokaji borvidék specialitása az aszú, amely a szőlő nemesrothadásának köszönhetően jöhet létre. Egy puttony (28-30 liter) aszúszemből mindössze 1-1,5 liter tokaji esszencia lesz. Évszázados technológia alkalmazásával készül, amelynek alapja az aszúsodott szőlőszemek késői szüretelése és az ezt követő különleges borkészítési eljárás. Ez az esszencia azonban nem összekeverendő a Tokaji Esszenciával.

A Tokaji Esszencia (más néven Nektár, vagy natúresszencia), igen sűrű, az egyenként szüretelt aszúszemek tárolása közben a saját súlyuk alatt kifolyó és felfogott nedű. A drágaság egyik oka tehát az, hogy ez az ital különleges eljárással készül.
A külön gyűjtött, túlérett gyümölcsből annak saját súlyával préselik ki a koncentrált mustot. Erre a célra csappal felszerelt speciális kádat használnak, ebbe halmozzák fel a bogyókat, az értékes nedűt pedig üvegballonokban erjesztik.

Mivel az így kinyert folyadék nagy mennyiségű természetes cukrot tartalmaz, csak kis mértékben erjed meg, és a bor alkoholtartalma is egészen alacsony marad. Az édességét a hasonlóan magas savtartalom finomítja. Az erjedés után még a palackban is érlelni kell az esszenciát, a teljes elkészítési folyamat akár tíz évet is igénybe vehet.

Az ital drágaságának másik oka, hogy a tökéletes esszencia elkészítésére kizárólag a tokaji borvidék alkalmas, de még itt is kiváló termésre van szükség hozzá, ezért a borkészítőknek nincs lehetőségük minden évben előállítani a különlegességet. Tudni érdemes, hogy egy liter esszenciához körülbelül 20 kilogramm szőlőre van szükség, ráadásul a hosszú erjesztési és érlelési idő miatt csak évekkel később kerülhet sor az eladásra, akkor is csak kis mennyiségben.

A világ legdrágább borai közé olyanok kerülhetnek, amelyek kiemelkedő minőségűek, prémium márkával fémjelzettek, és olykor csak korlátozott számban elérhetők.
A tokaji esszencia pedig egyértelműen megfelel az összes szempontnak.

Kiemelt kép: Royal Tokaji

3,3 millió forintot fizettek egy szőlőfürtért
Alighanem ez a világ legdrágább szőlőfürtje.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik