Mozaik

Ausztriának jutott a legbámulatosabb Dunakanyar

Ötvös Sándor természetfotós mindig bámulatos felvételekkel kápráztat el minket, ráadásul rendre olyan helyeket, természeti jelenségeket örökít meg, melyekről a legtöbben korábban még csak nem is hallottunk, vagy csak ritkán esik szó róluk.

A tehetséges fényképész így tett legutóbb is, amikor ellátogatott az osztrák Duna szakasz talán legszebb részéhez, a Passau és Linz között nagyjából félúton lévő Schlögenhez.

Mint Facebook-oldalán fogalmazott,

a folyó itt olyan hajtűkanyart rajzol, ami még a szabályozás előtti Tiszának is a becsületére válna.

Fotó: Ötvös Sándor

A Dunai Szigetek blogon az olvasható, hogy Schlögennél a Duna vízszintje körülbelül 280 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, de ez nem természetes állapot, ugyanis a körülbelül 20 kilométerrel lejjebb lévő aschach-i vízerőmű visszaduzzasztó hatása itt is érvényesül. Szükség is volt a vízszint megemelésére, ugyanis a schlögeni kanyarulat az egyik legveszélyesebb része volt a felső-ausztriai Dunának a hajósok számára.

Mint írják, a schlögeni hurokban található emberek túlnyomó többsége turista, helyiekkel csak egészen elvétve találkozni, ez a jelenség a domborzati viszonyokra vezethető vissza.

Mindössze öt település található a schlögeni hurok mentén, folyásirányban ezek közül az első Freizell, majd következik Schlögen, Au, Inzell és Grafenau. Összesen nem rendelkeznek 200 lakossal, de valószínűbb, hogy százzal sem. Schlögenben 15, Au-ban 4, Inzellben 19 fő lakik. Hely sem lenne sokkal több embernek a meredek sziklafalak tövében alig találni sík vidéket, ami a szabályozás előtt ne lett volna ártér is egyben. A közlekedésbeli nehézségekről nem is beszélve: remetéknek való vidék volt ez egykoron.

Ötvös Sándort további látványos fotókért érdemes követni a közösségi médiában: Facebook-oldalát itt, Instagram-oldalát pedig itt találjátok.

A csoda előttünk hever! Dunakanyar, ahogyan még sosem láttuk
Ilyen lélegzetelállítóan szép fotót a Dunakanyarról még nem láttunk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik