Mozaik

50 éves a Mazsola és Tádé

A sorozat a gyerekek nagy kedvence volt.

Ki hinné, hogy idén már 50 éves a kis duzzogó malacról és kistestvéréről, Tádéról szóló bábfilm?

A méltán szeretett bábfilmsorozat Bálint Ágnes nevéhez köthető, aki a mindennapos vonatútjai egyikén találta ki Mazsolát, a kismalacot és Manócskát, aki végtelen szeretettel nevelgeti a folyton morcos védencét. Kettőjük kalandjaiból született meg a Mazsola című bábfilmsorozat 1963 novemberében, írja az MTV gyerekműsorai oldal.

Mazsola hangja a kor kedvence Havas Gertrúd volt, s a gyerekek imádták. Imádták, mert éppen olyan makacs, akaratos és engedetlen volt, mint amilyen minden valamirevaló kisgyerek. Manócska pedig a türelmes felnőtt volt, aki sosem kiabált, de mindig bölcseket mondott. Az ő hangját Bölöni Kiss István kölcsönözte, de akkor még a bábokat is a két színész mozgatta.

Egy idő után az alkotók frissítést szerettek volna, ezért belekerült a történetbe Tádé, a kistestvér. Így született meg 1969-ben a Mazsola és Tádé, a Mazsola folytatása.

Ezután már minden olyan helyzet is megtörténhetett a mesében, ami olyankor fordul elő, ha kistestvér érkezik. Tádét hamar megszerette és befogadta a nézősereg. A hangját Váradi Hédi kölcsönözte, ekkor azonban már a fejlettebb technika lehetővé tette, hogy utólag szinkronizálhassák a bábfilmet, már nem a színészeknek kellett bábozni.  Így lett Váradi Hédi a korszak elismert drámai színésznője a kis Tádé hangja. A mozgató Kovács Kató volt.
Később Szöllősy Irén vette át a szerepet.

A Mazsola és Tádéból 3 évad készült, azonban a két színész Bölöni Kiss István és Havas Gertrúd tragikus halála miatt több részt nem forgattak le.

Kiemelt kép: Youtube

Gyógyítják a lelket, oldják a stresszt és örök élményt adnak a népmesék
Albert Zsuzsánna 40 évesen kezdte el érezni a hívást, neki bizony mesélnie kell.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik