A Szaharán át vezet a világ leghosszabb vonata

1963 óta szállítja a vonat a vasércet és a bátor utasokat 704 kilométer hosszan, át a sivatagon.  

Vasúti kocsik végtelen sora a látóhatáron, ringva, imbolyogva. Amerre a szem ellát, mindkét oldalon homokos síkság és alacsony dűnék látszanak élesen, a Szahara tiszta fényében. Az emberek a kocsik tetején ülnek, szemben a széllel, és a fülsiketítő zajra fittyet hányva kiabálnak.

Ez a látvány fogadja azt, aki a világ leghosszabb vonatára néz, írja a BBC.

Elképzelhető, hogy néhány ember számára a Szaharán keresztül vonatozni olyan zen-szerű élmény. Azonban sokkal inkább elmondható, hogy szüntelen kihívás testnek és érzékeknek egyaránt. Állandó remegés hullámzik a testen; a por a forró szélben rátapad ruhára, arcra, hajra, a sivatagi nap pedig kíméletlenül szúrja a szemhéjat.

1963-ban indult útjára a világ leghosszabb vonatának tartott mauritániai Train du Desert, mely az Atlanti-óceán partján lévő Nouadhibou kikötőjéből az ország északnyugati részén, Zoueratban található vasércbányákig közlekedik.

A teljes út, amely a Nyugat-Szahara  mentén halad, körülbelül 20 órát vesz igénybe, teljes távolsága pedig 704 km. A több mint 2 km hosszú vonat három vagy négy dízelmozdonyból, egy személyszállító vagonból és 200 összecsatolt tehervagonból áll. Minden vagon 84 tonna vasérc szállítására képes.

Mauritánia Afrika második legnagyobb ércgyártója, és exportja elengedhetetlen az ország gazdaságához.

Az útvonal Fotó: Wikipedia.org

A vonat az ércen kívül utasokat is szállít, és nem csak a kijelölt vagonban. Sokan a távoli sivatagi közösségekből, akár 500 kilométert is megtesznek a vasérc tetejére ülve, kitéve magukat a hosszú úton adódó kellemetlen körülményeknek.

Sok mauritániai ember dönt úgy, hogy az ingyenes utazást választja a vagonok tetején, nem kérve a zsúfolt másodosztályú vagon kényelmetlenségéből. Pedig az utazás ezen módja egyáltalán nem veszélytelen: zajos, piszkos és gyakori a zuhanás, de még ennél is rosszabbak a homokviharok, s a hőmérséklet is extrém, a nap folyamán jóval 40 Celsius-fok fölé is emelkedik.

Bár az utazás körülményei korántsem mondhatók ideálisnak, mégis sokan teszik meg így az utat a városba a helyiek közül, hogy munkát keressenek, vagy meglátogassák rokonaikat. Az emberek gyakran dobozos tésztát, rizst, palackos vizet és olykor még élő kecskéket is szállítanak az úton.

A vonalat tehát főleg helyiek használják, bár egyre többen keresik fel kalandvágyból, és fizetnek csak azért, hogy extrém körülmények közt meglovagolhassák a kiszámíthatatlan utat ígérő vasérc-vonatot.

Ez a 10 legbékésebb ország a világon
Európa országai továbbra is a béke hírvivői.

Kiemelt kép: Europress/AFP