A Felső-tó északi részén, a Keweenaw-félsziget közelében található Stannard Rock Lightról egyértelműen elmondható, hogy az Egyesült Államok és valószínűleg az egész világ legmagányosabb világítótornya, hiszen közel-távol nincs más csak víz és víz. A legközelebbi szárazföld a Manitou-sziget, ami körülbelül 40 km-re északnyugatra helyezkedik el a toronytól, írja az Amusingplanet.
A víz alatti zátonyt, a mely a hajósokra nézve komoly veszélyt jelentett, s amin ma a világítótorony áll, 1835-ben Charles C. Stannard kapitány fedezte fel. A potenciális veszélyessége miatt az Egyesült Államok világítótorony szolgálata úgy döntött, hogy navigációs fényre van szükség a helyszínen, de nem voltak biztosak benne, hogy bármilyen szerkezet képes fennmaradni az időjárás szeszélyeinek kitett kis szigeten. 1868-ban ideiglenes jelzőberendezést telepítettek oda a szikla stabilitásának tesztelésére. Mivel a kő és vas építmény kibírt néhány évet, a mérnökök egy állandó világítótorony építése mellett döntöttek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az építkezés 5 hosszú és nehéz évbe telt, a tornyot végül 1882-ben fejezték be. A hét szintes, konyhából és hálószobákból álló közel 24 méter magas épületben egy olvasóterem is helyet kapott.
Az élet a toronyban őrjítően magányos és kemény volt, sokan nem is tudták, mire vállalkoznak, amíg ki nem tették őket az őrhelyükön. Az őrök nem vihették a családjukat, ami fokozta magányérzetüket, volt, aki nem is bírta ki ép ésszel az elszigeteltséget. A szolgálati idő egy huzamban általában három hétig tartott, azután jött a váltás, csupán egyetlen ember, Louis Wilks, aki 1936 és 1956 között húsz hosszú éven át volt a világítótoronyőr, bírt ki egyszer 99 napot a toronyban.
Az őrök december elején a hajózási szezon végén hazamentek, és márciusban visszatértek, amikor a vastag jégréteggel lepett világítótoronyba csak csákánnyal tudták beküzdeni maguk.
Nyaranta az erős viharokkal és a hullámokkal gyűlt meg az őrök baja, előfordult, hogy ha ki kellett menniük az épületből, kötéllel kötözték magukat a falhoz, nehogy elsodorja őket egy hullám. Ugyanilyen veszélyes volt a hajózási szezon végén történő hazaszállítás is. 1913-ban például az egész tornyot több méter magas jégbe burkolta egy ördögi vihar. 12 fős csapatra volt szükség, hogy megmentse az akkor szolgálatot teljesítő őröket. Egy másik alkalommal, 1904-ben a halászcég, amelynek az élelmet kellett szállítania a helyszínre, két hetet késett. Addigra a négy őr elfogyasztotta az összes élelmét, és öngyilkosságot fontolgatott.
Az első valódi tragédia 1961. június 18-i éjszakán érte a világítótornyot, amikor felrobbant egy benzin- és propántartály és meghalt egy 35 éves férfi, három másik pedig megsebesült. Az életben maradt három férfi reménykedett a gyors kimentésben, de csak két nap múlva vette észre egy arra haladó hajó, hogy a jelzőfény nem működik.
A következő évben a világítótornyot automatizálták. Most a nyilvánosság elől el van zárva, csak hajóról vagy repülőgépről tekinthető meg.
Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Kristopher Thornburg
