Mozaik

Kivirágzott az 1000 éves cseresznyefa Japánban

Szinte minden tavasszal turisták ezrei állnak sorban, hogy megcsodálhassák Japán egyik legősibb cseresznyefáját Miharu városában. A fa becslések szerint legalább 1000 éves.

Ez az év viszont más, mint a többi, nincsenek tömegek a virágzó fa árnyékában. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt az emberek zöme otthon maradt, de természetesen a fát ez sem állítja meg abban, hogy az évszaknak megfelelően kivirágozzon.

Számomra ez a fa emlékeztetőül szolgál arra, hogy a természet milyen erős. A természet bármit átvészel

– mondta egy látogató az NPR című japán lapnak azt követően, hogy családjával a megfelelő védőfelszerelésben megtekintették a látványosságot.

Fotó: The Yomiuri Shimbun / AFP

A cikk szerint ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy a fának nincs közönsége.

Miharu városa Japán északi részén, Fukusima prefektuúrában található, ahol a világ egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófája történt 2011-ben. Az erőművet földrengés rázta meg, amit cunami követett, a sugárzás pedig távol tartotta az embereket a híres fától is, ami az évszázadok során háborúkat és súlyos éhínségeket is túlélt.

A fa gondozói deszkákkal támasztják ki a fa ágait, így védve az egészségüket. Egyikük, Sidafumi Hirata azt mondta, a cseresznyefa ezt a krízist is át fogja vészelni.

Ez a fa nagyon sok mindent megélt már, és minél tovább élsz, annál több tragédiának vagy a szemtanúja. Ezért a cseresznyefánknak is lesz még része rosszban és jóban is, mert ilyen az élet körforgása

– magyarázta.

Teljes pompájában tündököl a világ egyik legszebb virágmezeje
4,5 millió ötpettyes virág bontott szirmot Japánban.

Kiemelt kép: Flickr/dicklamhk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.