A British Trust for Ornithology nevű brit madárvédő szervezet 2015 óta rendezi meg az év madárfotósa versenyt, melynek eredményeit augusztus 17-én hétfőn hirdették ki ebben az esztendőben.
Ezúttal is több kategóriában hirdettek eredményt, és mivel a zsűri most sem vette figyelembe, ki készítette az adott felvételt, így amatőrök és profik egyenlő esélyekkel indultak a győzelemért.
A fődíj nyertese 5 ezer fontot, átszámítva több mint másfél millió forintot tudhat magáénak, a többi helyezettet pedig eszközökkel és jelképes pénzösszeggel díjazták.
2020-ban az év madárfotóját Majed Alza’abi készítette a norvégiai Vardø városában egy üstökös kárókatonáról, és egyúttal a portrék kategóriájában is az első helyet zsebelte be.
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/majedali-3pnyiw4xf26lfarmt.jpg)
Figyelem a részletekre, 1. helyezett
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/moshecohen-wggbahezkyzmefqir.jpg)
A madarak viselkedése, 1. helyezett
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 3](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/roelofmolenaar-dzhq7jydimaxekhaf.jpg)
Madarak a természetben, 1. helyezett
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 4](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/rcrwnfv3zqkmwfbuy.jpg)
Madarak repülés közben, 1. helyezett
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 5](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/gadishmila-wemepcbqiayrqat86.jpg)
Fekete-fehér
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 6](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/ncbpekr8skhbffsjr.jpg)
Kreatív megoldások, 1. helyezett
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 7](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/wh8ml4cyer2l4d5qg.jpg)
Madarak a kertben és a városban, 1. helyezett
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 8](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/jchdapmj5kdfkhnre.jpg)
14-17 évesek, 1. helyezett
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 9](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/y2tvle6d7avkwp6my.jpg)
9-13 évesek, 1. helyezett
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 10](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/6lm9z8phkzhvvchji.jpg)
0-8 évesek, 1. helyezett
![Idén is csodavilágba repítenek az év madárfotói 11](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/08/8je87tiqppnxc62qq.jpg)
Az ezüst- és bronzérmes fotókat ide kattintva tudod megtekinteni.