Megtalálták a világ legöregebb tölgyfáját

Csaknem ezeréves a világ legöregebb tölgyfája, Demetra, amely a dél-olaszországi Calabriában áll, írja az MTI.
Kapcsolódó cikkek

A calabriai Aspromonte Nemzeti Parkban öt több száz éves tölgyet fedeztek fel, amelyeknek életkora 570 és 934 év között van az Ecology folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

A 934 éves tölgyet Demetrának nevezték el. Életkorát radiokarbonos módszerrel állapították meg.

A botanikusok korábban úgy tudták, hogy a tölgyek élettartama a déli országban legfeljebb 300 év.

A Földközi-tenger mellett húzódó aspromontei természetvédelmi terület biológiai sokféleségéről ismert.

Ezek a hosszú életű fák a múltunkról tanúskodnak. Az éghajlatunk története belevésődött a gyűrűikbe

– írták a Tusciai Egyetem kutatói tanulmányukban.

Mint kiemelték, a Demetra még sok információt nyújthat a további vizsgálatok alapján.

Öreg tölgy törzsében bújik meg a világ legromantikusabb postafiókja
Az 500 éves tölgyfa Németországban állítólag már 100 házasság létrejöttében játszott szerepet.