Betlehemi csillaggal érkezik ma a téli napforduló

A maihoz hasonló csillagászati jelenség legközelebb 2080-ban, utána pedig a 25. században lesz.
Kapcsolódó cikkek

Kevés olyan téli napfordulót jegyeztek fel a történelemben, amikor ezt a napot különleges égi jelenség is kíséri.

2020 ezen ritka esztendők egyike, ugyanis december 21-én a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben közelíti meg egymást, amire legutóbb a 18. században volt példa, és hasonló csillagászati jelenség legközelebb csak 2080-ban lesz.

Kapcsolódó
Szokatlanul közel jött a Földhöz a Jupiter
A távolság még mindig tisztes a két bolygó között.

Téli napforduló

Az emberiség régóta kitüntetett figyelemmel kíséri a napfordulókat.  A téli ünnep szerepe már ősidők óta az volt, hogy átsegítse az embereket azon a nehéz időszakon, amit a fényhiány okoz, ezért tartották számon a fény ünnepeként ezt az időszakot.

December 21-én van a legrövidebb nap és a leghosszabb éjszaka is. Ezen a napon a legkevesebb a napsütéses órák száma. Az Északi-sarkkörön például egyáltalán nem kel fel a Nap.

A néphagyomány szerint innentől a nappalok hosszabbak egy tyúklépéssel, ami annyit jelent, hogy a télből kifelé haladunk. A fény győzedelmeskedik, s lassú, biztos gyarapodásnak indul.

2020-ban a téli napforduló december 21-én 10 óra 2 perckor következik be.

Kapcsolódó
Hasonló égi jelenséget 60 év múlva láthatunk
Ritkaságot tartogat december: ilyen csillagászati jelenség nem volt a 18. század óta.

Este érkezik a betlehemi csillag

December 21-én este különleges élményben lehet része annak, aki sötétedés után a derült égboltot kémleli: a Jupiter és a Szaturnusz annyira közel látszik majd egymáshoz, hogy párosuk gyakorlatilag egyetlen fényes csillagként ragyog majd a délnyugati horizont közelében. A látvány akár szabad szemmel, akár távcsövön keresztül szemlélve rendkívüli lesz, mert hasonlóan szoros együttállásra 2080-ig, az azt követőre pedig a 25. századig kell várni, írta a csillagaszat.hu.

MTI/EPA/Pedro Puente Hoyos

Leegyszerűsítve a jelenséget: a Jupiter és a Szaturnusz fénye összeolvad a szemünk számára, úgy, mintha egyetlen fényes csillag ragyogna a délnyugati égbolton. Ahhoz  viszont, hogy tényleg lássuk a bolygókat, teljesen derült égbolt szükséges.

Sajnos az időzítés nem lesz tökéletes, mostanság ugyanis a horizonthoz közel éri a sötétedés a két bolygót, így viszonylag rövid idő áll rendelkezésünkre, mielőtt a bolygópáros lenyugszik. Budapesten 15:56-kor nyugszik a Nap december 21-én, a bolygók pedig leghamarabb fél 5 környékén fognak felbukkanni a szürkületben, hogy aztán 18:31-kor eltűnjenek a nyugati horizontnál

– olvasható a portálon.

Ha valaki lemaradna a december 21-i együttállásról, annak 2-3 nappal később szinte ugyanabban a látványban lehet része.

A közelgő karácsony miatt a köztudatban sokan a betlehemi csillaghoz hasonlítják a jelenséget. A bolygók együttállása lehetséges magyarázat az ideiglenesen tündöklő, fényes betlehemi csillagra, egyértelmű bizonyíték azonban nincs rá.

A csillagászok szerint a keleten tündöklő csillag, amelyet a bibliai három királyok követtek, valószínűleg nem a Jupiter–Szaturnusz együttállásának eredménye volt.

Kapcsolódó
Így néz ki a Tejút a Zselicből
Egy fiatal kaposfői fotós Tejútról készült asztrofotója lett a hónap képe májusban.