Amikor Frédéric Santoul először volt szemtanúja, milyen falánk Európa legnagyobb édesvízi hala, épp a Franciaország déli részén található Albi középkori hídján állt. A Tarn folyó kavicsos partjainál galambok gyülekeztek, majd hirtelen egy hal katapultál a vízből, elfogott egy madarat, aztán visszatért a vízbe zsákmányával a szájában.
Tudtam, hogy a gyilkos bálnák képesek partra vetődni, hogy elkapják a fókákat, de ilyen viselkedést sosem tapasztaltam még egy halnál
– mondta Santoul, a Toulouse-i Egyetem professzora, aki ezt követően az egész nyarat a jelenség dokumentálásával töltötte.
A National Geographic riportja szerint akkoriban, jó egy évtizeddel ezelőtt nagyon keveset tudtak az európai harcsáról a kontinens nyugati oldalán, ahová horgászok telepítették be a fajt az 1970-es években. Hossza elérheti a három métert, súlya pedig 270 kilogramm is lehet. Bár Kelet-Európában őshonos, az utóbbi időszakban legkevesebb tíz nyugat- és dél-európai országban jelent már meg.
Őshonos élőhelyén, így például Magyarországon, ahol a harcsát húsáért is kedvelik, nem tekintenek rá problémaként. Populációjuk relatíve stabil már hosszú ideje, és nem jelent különösebb veszélyt a többi itt élő halfajra.
Jóval nagyobb gondot okoz viszont azokban a folyókban, ahol a közelmúltban telepedett meg. Santoul szerint az európai harcsa több országban is rendkívüli veszélyt jelent például az atlanti lazacra és a fattyúheringre is.
A kutató úgy véli, hogy a földrész legnagyobb édesvízi hala Nyugat-Európában több halfajt is kiirthat. Ezzel alapjaiban változhat meg a folyók ökoszisztémája, melyeket egyébként is veszélyeztet a szennyezés, a túlzásba vitt halászat és a gátak építése.
Ezek az egymásra épülő tényezők a halpopuláció teljes összeomlását eredményezhetik tíz éven belül
– figyelmeztetett Santoul.
80 évig is elél és bármit megeszik
1974-ben egy német horgász több ezer európai harcsát engedett bele a spanyolországi Ebro folyó vizébe. Nem sokkal később más országokban is rászoktak erre a horgászok, hogy minél nagyobb halakat foghassanak ki, a faj pedig gyors ütemben szaporodni kezdett.
Sok invazív fajhoz hasonlóan a harcsa ilyen folyókban él meg leginkább, amik az emberek hatására megváltoztak: magas hőmérsékletük és alacsony oxigénszintjük miatt az őshonos fajok eltűntek innen. A harcsa jellemző tulajdonsága, hogy nagyon gyorsan nő és akár 80 évig is élhet, ráadásul könnyen is szaporodik, a nőstények egy alkalommal több százezer ikrát is lerakhatnak.
Legfélelmetesebb előnyük a rendkívül különleges vadászati képességeikben rejlik. Mint minden harcsa, úgy az európai harcsa is fejlett érzékszervekkel rendelkezik, melyek segítségével könnyen észlelni tudják zsákmányaikat. Sőt, elképesztően gyorsan képesek alkalmazkodni, ha megváltozik az élelmiszer-forrás összetétele körülöttük. Santoul például azt is dokumentálta, ahogy egy harcsa rátámadt egy ázsiai kagylóra, ami szintén invazív faj Franciaországban.
Egy kutatásban 250 európai harcsa gyomrát vizsgálták meg, ekkor derült ki, hogy diétájuk 80 százalékát a fattyúhering teszi ki.
Mindegyik tanulmány ugyanarra a konklúzióra jut: az európai harcsa súlyos veszélyt jelent a fontos vándorló halakra
– mondta Santoul.
Hozzátette, egyetlen faj van, amit az európai harcsa nem bánt: ők az emberek. Bár nyugat-európai legendák szerint képesek még embert is ölni, teljesen ártalmatlanok és kíváncsi természetűek, úszni is lehet a közvetlen közelükben.
A világon máshol is látni arra példát, hogy egy méretes, invazív halfaj felborítja az édesvizek ökoszisztémáját. A nílusi sügér a Viktória-tóban és más kelet-afrikai tavakban az 1960-as években a bölcsőszájúhal-félék családjához tartozó legalább 200 őshonos fajt pusztított ki.
Az érem másik oldala, hogy a legnagyobb édesvízi halak száma jelentősen csökken. Egy 2019-es kutatás szerint számuk szinte felfoghatatlan, 94 százalékkal csökkent.
Sürgős összefogásra lenne szükség
A helyzet az, hogy a klímaváltozás következményei, így a felmelegedés és a csapadékmennyiség átalakulása még kedvezőbb körülményeket teremthet az európai harcsának a terjedésére.
Őket nem negatívan, sokkal inkább pozitívan érinti az ökológiai felfordulás. Bizonyíték van rá, hogy az európai harcsa, melynek az íváshoz legkevesebb 20 Celius-fokos vízhőmérsékletre van szüksége, több olyan folyóban is megjelent Belgiumban és Hollandiában, ahol korábban még sosem találkoztak vele.
A problémára valódi megoldás egyelőre nincs. Mivel a horgászok már ráálltak az európai harcsára és visszaengedik őket a folyókba, főként Spanyolországban és Olaszországban, a kormányok és a halgazdaságok sincsenek nyomás alatt, hogy eltávolítsák a fajt. Bár Kelet-Európában, így Magyarországon is fogyasztják, a kontinens többi részén ez egyáltalán nem jellemző, egyedszámuk tehát ily módon nem csökken.
Santoul szerint az európai államoknak szorosabban együtt kellene működniük az édesvízi ökoszisztémák fenntartásáért, és a vándorló halakat érő fenyegetések felmérésében.
Azért aggódom a vándorló halak miatt, mert már azelőtt csökkent a populációjuk, hogy az európai harcsa megjelent volna itt. Ha európai szinten nem koordináljuk a terveinket, akkor kifutunk az időből, hogy megmentsük őket
– zárta szavait Santoul.
