Mozaik

Amerikai díjat kapott a magyar kislányról készült fotó

kővári rudolf
kővári rudolf
Az aranyérmet nyert kép egy családi fotózás alkalmával készült.

Kővári Rudolf Fejér megyében élő fotográfus a Kis hölgy című fotójával az Amerikai Fotóművészeti Szövetség (PSA) arany medálját nyerte el az 5. montenegrói Unlimited Photo nemzetközi fotópályázaton, írta a Feol.

Kapcsolódó
Ez a legtöbb díjat elnyert magyar fotó
A portré eddig 35 országban 200 díjat nyert.

A fiatal fotós számos nemzetközi pályázaton vesz részt, hogy megszerezze a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (Fédération Internationale de l’Art Photographiquekomoly) komoly elismerést jelentő FIAP-diplomáját, ennek érdekében pedig helyezéseket érjen el munkáival a különböző nemzetközi pályázatokon.

Mostani, Kis hölgy című, a régió egyik legrangosabb fotóművészeti pályázatán aranyérmet nyert fotóját egy családi fotózás alkalmával készítette.

A kislánynak olyan erős kisugárzása volt, hogy első pillantásra, még a fotózást megelőzően megálmodta ezt a képet, amit sikerült is elkészítenie

– mondta a portálnak.

Az idei év sikerekkel kezdődött Kővári Rudolf számára. Eddig az aranyérem mellett két FIP-szalagot és a pályázatot kiíró szalon szalagját is megszerezte, valamint emellett február végéig 22 elfogadott fotója gyűlt össze az év végéig kötelező 40-ből.

Kapcsolódó
Megválasztották 2018 legjobb portréfotósát
Tizenegy kategóriában hirdettek győztest.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik