Minden olyan fát bedrótoztak mára, amelyet a hódok rágtak meg a Dráva partján. A barcsi önkormányzat a vízügyi igazgatósággal így próbálja megvédeni a több mint száz növényt a teljes pusztulásról, írja a sonline.hu.
Koós Csaba, Barcs polgármestere elmondta, több lakossági panasz is érkezett már a városhoz a hódok által megrágott fák miatt, az idei évben tömegesen okoznak problémát a településen. Megjegyezte, a hód védett állat, kilőni és irtani nem szabad.
Hosszú távú következtetést levonni ma még nem lehet a dróthálós védelem hatékonyságáról, de úgy tűnik, hogy a bekerített fákat már nem rágták tovább a hódok. Horvátországban ugyanakkor megemelkedett a hódok által okozott károk mértéke a barcsi védekezés óta
– magyarázta a politikus.
Jáger Gábor, a közeli Babócsa polgármestere úgy fogalmazott, telefonnal maga is készített már felvételt horgászat közben, ahogy a Rinyában úszott egy hód. Hozzátette: nem egy, hanem több állat jelenlétéről tudnak a település környékén, amelyek a fákat megrágják és emiatt sok növény bedőlt a vízbe.
A cikkben emlékeztetnek, a hódokat 2007-ben kezdték el betelepíteni, mert annyira megfogyatkozott a számuk. A Dráva mentén rendkívül jó életteret találtak maguknak, és ennek következtében nagyon elszaporodtak mára. Az áttelepítésüket nem javasolják a természetvédelemi szakemberek, mert az átköltöztetett családok helyén azonnal újak telepednének le.