Mozaik

A világnépesség és a fogyasztás egyre csak növekszik

Chafleks
Chafleks
Előrejelzés a globálisan és lokálisan ható folyamatokról.

Az emberiség egy klíma- és ökológiai katasztrófa felé sodródó világot hagy az utókor számára.

Talán még nem késő változtatnunk, hogy legalább a jövő generációi számára élhető(bb) jövőt biztosítsunk. A Zöldunió online kiadványa a következményekkel való szembenézést is segítve az alapfogalmak és a tendenciák rövid bemutatásán keresztül ad előrejelzést 2021-re vonatkozóan.

Amikor először került be a média fősodrába az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) majd néhány napra rá a WWF 2018-as jelentéseinek apokaliptikusnak ható ténymegállapításai, még azok is elgondolkodtak, akik korábban nem követték nyomon a környezetvédelemmel, fenntarthatósági törekvésekkel kapcsolatos híreket.

Pixabay/Dezalb

Ez idő tájt tudatosult sokakban, hogy a negatív folyamatok felgyorsulásával valójában már nem is az unokáink, hanem gyermekeink élhető jövője a tét. Sokan pedig ekkor eszméltek rá, hogy a krízis okozói a 20. század egyre inkább túlfogyasztó – elsősorban fejlett – társadalmai, ideértve a globális fogyasztói igényeket kiszolgáló – és egyben formáló – korabeli multinacionális vállalati ideológiát és a tömegtájékoztatást is.

A ma látható tendenciák évtizedek óta ismertek voltak

Számos környezetvédelmi szervezet, aktivista és tudós emelte fel szavát már az ötvenes években is. Például Teller Ede atomtudós 1959-ben – az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon – a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat. Mindhiába.

A legtehetősebbek még gazdagabbá válnak

A lehetőségeikhez képest legtöbbjük mondhatni nem tesz semmit, vagy épp profitál is abból a válságból melynek előidézéséhez maga is akaratlanul hozzájárult. A fejlett országok középosztályai hanyatlóban vannak, a fejlődő régiók mindinkább elszegényedő alsó rétegei pedig immáron elsőként tapasztalják meg a következményeket.

Még nem késő változtatnunk, hogy legalább a jövő generációi számára élhető(bb) jövőt biztosítsunk. Ehhez azonban nélkülözhetetlen a globális szintű eredményes együttműködés a kormányok, a vállalatok és a tudomány képviselői között, és szükséges, hogy egyénileg is összefogjunk és kiálljunk a változások szorgalmazásáért, melynek első lépése, hogy szembenézünk a következményekkel.

Pixabay/Hulkiokantabak

Az esélyeink jók, ha képesek vagyunk az összefogásra

Mint már az elmúlt években – különösen a 2015 évi párizsi klímacsúcs óta – megtapasztalhattuk, az élet minden területén egyre inkább fókuszba kerül a fenntarthatóság és a környezettudatosság, a COVID-19 világjárvány pedig – ami miatt sokaknak az élet szinte minden területét új alapokra kellett helyezniük – már bebizonyította: képesek vagyunk az összefogásra.

A Zöldunió online kiadványa a következményekkel való szembenézést is segítve az alapfogalmak és a tendenciák rövid bemutatásán keresztül ad előrejelzést a globálisan és lokálisan ható folyamatokról 2021-re vonatkozóan. A tanulmány jelenünkben is egyedülálló vállalkozásnak számít a környezeti hatások előrejelzésében, korábban nem készült még ilyen átfogó anyag a témában.

Készült mindazoknak, akiket érdekel Földünk jövője, és akik a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos tartalmakat rendszeresebben fogyasztják – valamint gyártják: így a média valamint az oktatás számára is.

A Zöldunió előrejelzése letölthető innen.

Kapcsolódó
Élhetetlenné teheti a trópusokat a globális felmelegedés
A növekvő hőség és páratartalom a világ népességének egy részét halálos körülmények közé szoríthatja.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik