Mozaik

Negyedszer észlelték hazánkban ezt a madárritkaságot

Getty Images
Getty Images

A Birding Hungary számolt be róla a közösségi oldalán, hogy a minap egy bajszos poszátáról készült fotó tűnt fel egy madárhatározó csoportban.

A bejegyzés szerint a felvétel április 10-én készült Miskolcon, ezzel ez a fajnak mindössze a negyedik hazai előfordulása.

Mint írják, egy héttel később sajnos már kicsi az esély, hogy sikerül újra megtalálni a madarat.

Legutóbb 2018-ban a Baranya megyei Sumony mellett akadt a madárgyűrűzők hálójába egy bajszos poszáta.

Az MME adatbázisa szerint a bajszos poszáta rejtett életmódú madár, többnyire sűrű bokrosokban tartózkodik. Rovarokkal, pókokkal és bogyókkal is táplálkozik. Vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti.

Elterjedési területe Dél-Euróspára, valamint Északnyugat-Afrikára korlátozódik. Változatos élőhelyeken fordul elő, kedveli a víz közelségét, valamint a sűrű bokros területeket. Fészkét rendszerint tövises bozótosba, alacsonyan építi. Egy átlagos fészekalja 3-4 tojásból áll.

Kapcsolódó
37 éve él együtt megmentett hattyújával a török férfi
Ezek a madarak fogságban akár a 30 éves kort is megélhetik - mint ez esetben is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik