Nagymamák is kölcsönözhetők a tapolcai könyvtárban

Az ötlet igazán nagyszerű.
Kapcsolódó cikkek

Mint az köztudott, az új szabályok értelmében moziba, színházba, vagy éppen könyvtárba azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 18. életévüket, csak felnőtt kísérővel mehetnek, olyannal, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum igencsak érdekes ötlettel állt elő, hogy a diákok, akivel nincs kísérő, szabadon tudjanak könyvtárba járni, írta a 82nullanulla.hu

Az intézmény a közösségi oldalára tette ki a kreatív posztot, amiben megírták, hogy a könyvtárat keddtől péntekig 14-18 óra között látogató 18 éven aluli fiatalokat a helyi Tapolcai Nőklub védettségi igazolvánnyal rendelkező önkéntes nagyijai kísérik majd a könyvtárba.

Vagyis kísérő nagyikat is kölcsönözhet bárki a könyvek mellé.

 

Wass Albert Könyvtár és Múzeum/Facebook

Az intézmény igazgatója, Dr. Décsey Sándor elmondta, hogy a Wass Albert Könyvtár és Múzeum 2020. november 11-e után idén május 4-én nyithatott ki, és mint igazgató ő vállalta elsőször azt a feladatot, hogy a beléptetésnél ellenőrzi a védettségi igazolványokat.

Több fiatalkorú esetében problémát okozott, hogy kölcsönözni, vagy könyvet visszahozni szerettek volna, de nem volt velük kísérő, ezért nem mehettek be a jogszabály miatt az épületbe. Ekkor merült fel az igazgatóban, hogy a problémát valami módon orvosolja.

Egy 12 vagy egy 15 éves fiatal már nem biztos, hogy szülői kísérettel érkezne a nekik kialakított gyerekkönyvtárba. Mivel a jogszabály nem kötelezi a fiatalkorúakat, hogy kizárólag hozzátartozóval léphetnek be, ezért még aznap este felvettem a kapcsolatot a Tapolcai Nőklubbal, hogy a segítségüket kérjem ennek az ügynek a megoldásában

– mondta el Dr. Décsey Sándor igazgató.

Még aznap este meg is szervezték az egész folyamatot, így azóta a tapolcai Nőklub védettségi igazolvánnyal rendelkező tagjai – akik jellemzően nyugdíjas hölgyek – kétóránkénti váltással vállalták, hogy a könyvtárba egyedül érkező fiatalkorúakat “kísérgetik” az épületen belül.

Így pedig végre használhatják a gyerekek a számukra létrehozott gyerekkönyvtárat. Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy létszámú és jól működő civil szervezettel dolgozhatunk együtt

– tette hozzá az igazgató.

Az ötlethez szívből gratulálunk!

Kapcsolódó
Veszprém megye 3 gyöngyszeme, amit mindenképpen látni kell
Tudtad, hogy Veszprém megyében van hazánk egyik legrégebbi temploma? És azt tudod-e, hol találsz a Bakonyban szélmalmot? Most mindet megmutatjuk.