Így menekült a medvék elől az egri lány

Szinte sokkot kapott a fiatal hölgy, amikor megpillantotta a két nagyvadat.
Kapcsolódó cikkek

Egyre gyakoribbak a medveészlelések hazánk északi hegységeiben, s mint megírtuk, a nagyvadak legutóbb pénteken hajnalban egy kutyáját sétáltató  lányt kergettek rémületbe Egerben.

Kapcsolódó
Két medve sétált hajnalban Egerben
Kutyasétáltatás közben lett figyelmes a nagyvadakra egy fiatal lány.

A Nagy-Eged utca feletti kis szőlős rész környékén jártunk, van ott két ház, közötte pedig egy kis ösvény, ahol lehet közlekedni. A közelben található egy nagy szemétdomb is. Már elengedtem futkározni a kutyámat, amikor a bokrok közeléből valami furcsa neszt hallottam

– nyilatkozta a heol.hu-nak Barna Borbála.

A lány megfogta a vizslát, mert korábban őzzel vagy macskával való találkozáskor is adódott kisebb probléma, ám a mostani látványra Borbála szinte sokkot kapott.

Két medvefejre lettem figyelmes, az egyik valamivel kisebbnek tűnt, mint a másik. Elsőre azt sem tudtam, hogy mitévő legyek

– mondta a portálnak a fiatal lány, aki megőrizve hidegvérét, a lehető legokosabban cselekedett.

Először elkezdett hátrálni a dombon, majd villámgyorsan lesprintelt, s már ekkor elkezdte tárcsázni a 112-őt.

Lefutottam egészen a domb aljáig, az útra azonban a sok bozót miatt nem tudtam kijutni. Ezért egy helyi hölgytől kértem segítséget, akinek a környéken volt a kertje, s közben csak kiabáltam, hogy „medve, medve”

– emlékezett Borbála, aki száz százalékig biztos abban, hogy két medvét látott.

Kapcsolódó
Ne nézzünk a szemébe, ha medvével találkozunk
Ha odajön hozzánk, feküdjünk hasra.

A Tények-nek nyilatkozó Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park zoológiai szakreferense nem tudta megerősíteni a medvék jelenlétét, hangsúlyozva, hogy a mostani szárazságban megvétől származó nyomot, vagy bármiféle életjelet nehéz találni.

Ennek ellenére a szakember elképzelhetőnek tartja, hogy valóban medvék tűntek fel, bár ezt nyomokkal nem sikerült igazolni.

Kapcsolódó
Medvék elől menekültek a turisták Nógrádban
Két fenevad késztette futásra a házaspárt.