Virágzó vidékünk

Medvék elől menekültek a turisták Nógrádban

Két fenevad késztette futásra a házaspárt.

Alighanem emlékezetes marad október első hét végéje egy salgótarjáni házaspárnak. Baranyi Zsuzsa és férje, Dezső városszerte ismert sportemberek, akik évek óta rendszeresen kirándulnak, futnak a nógrádi megyeszékhelyet körülvevő hegyekben, erdőkben – írta a Nógrád Megyei Hírlap internetes oldala.

Nem mindennapi kalandjukról a feleség számolt be a portálnak:

Október elsején, szombaton a Rónai-laposon és a Medves-fennsíkon futottunk a férjemmel. Van ott egy kicsi, erdős átjáró, ahol gyakran átfutunk, egy sáros, nedves, árnyékos rész. Ott láttunk medvenyomot, majd néhány pillanattal később megpillantottunk két medvét is.

Az asszony elmondása szerint az egyik medve hátsó lábára állva nézte őt, majd a két nagyragadozó cammogva távolodni kezdett, a házaspár pedig menekülőre fogta a dolgot, és a másik irányba elrohant, így szerencsésen ért véget a kaland – olvasható a portálon.

Fotó: Facebook/Baranyi Zsuzsa és férje, Dezső
Fotó: Facebook/Baranyi Zsuzsa és férje, Dezső

ITT KORÁBBAN ARRÓL ÍRTUNK, hogy eltűntek a barna medvék a térségből. Ezek szerint mégsem?

Miért vándorolnak a medvék?

A barna medvék terjeszkedésének egyik oka a több mint 10 000 hektár erdő pusztulásával járó tátrai természeti katasztrófa. A medvék ma főleg hegyvidékeken élnek, mert az ember terjeszkedése oda szorította őket. A domborzat iránt nincs különösebb igényük, viszont az erdős élőhelyekhez ragaszkodnak. Magyarország jelenleg az elterjedési terület peremén található. Hogy pontosan hányan vannak, nem tudni biztosan, mert a valamilyen módon bizonyított előfordulások mellett lehetnek olyan példányok is, amelyek észrevétlenek maradnak. Így valóban megeshet, hogy élnek barnamedvék a nógrádi erdőségekben.

A Salgótarjánt övező hegyekben 2014-ben tűnt fel a barnamedve: akkor egy vadász lelőtt egy példányt, de a medvék esetleges előfordulására azóta is több erdőrészen táblák figyelmeztetnek.

Címfotó: Wikimedia Commons (illusztráció)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik