18 éves füredi lány az idei Anna-bál szépe

A bál szépe és udvarhölgyei kivétel nélkül elsőbálozók.
Kapcsolódó cikkek

Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt a balatonfüredi Anna-bál, az idei, július 31-én megrendezett program viszont mindent és mindenkit kárpótolt a tavalyiért.

Kapcsolódó
Résztvevői rekordot dönt az idei füredi Anna-bál
A bálon a közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

A 80 ezer forintos jegyek szinte napok alatt elkeltek az idei bálra. A vendégek elé 3300 darabos, mintegy kilencven millió forint összértékű, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített szerviz került, írta az annabal.hu.

mti/vasvári tamás – A 196. Anna-bál bálozói a balatonfüredi Vaszary Villa kertjében 2021. július 31-én.

Az Anna-bálon a résztvevők közül hagyományosan a közönség szavazta meg a legszebb tizenöt lányt, akik közül végül a zsűri választotta ki a bál szépét és két udvarhölgyét.

a 196. Anna-bál szépének a balatonfüredi 18 éves Horváth Esztert választották.

Az első udvarhölgy a 19 éves diósdi Nánási Dorottya, a második udvarhölgy pedig a 21 éves szegedi Hadfi Zita lett.

A bál szépei kivétel nélkül elsőbálozók.

Kapcsolódó
Kevés olyan szökőkút van a világon, mint a balatonfüredi
A kút a megszokott kör alakúval szemben ellipszis formájú, és mindemellett feszített víztükrű.