Mozaik

Világszerte veszélyeztetett vörösnyakú ludat lőttek le a Hortobágyon

wikimedia commons
wikimedia commons
Enyhítettek a vadászati korlátozásokon, ez lett a vége.

A Hortobágyi Nemzeti Park területén november 5-én találták egy elpusztult vörösnyakú ludat, melyről a vizsgálatok során kiderült, hogy testében ólomsörét volt, írta közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Az eset azután történt, hogy az Agrárminisztérium lazított a vadászati szabályozáson megszüntetve az eddig a Tiszántúlon érvényben lévő szűkített vadászigényt. A vörösnyakú lúd a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján sérülékeny besorolású fajok közé tartozik, világállománya csökkenő, mindössze 18 000-19 000 pár.

A faj átvonuló- és telelőterülete részben a klímaváltozás következtében fokozatosan nyugatra tolódik, így hazánk szerepe és felelőssége is jelentősen nő a nemzetközi védelem terén.

Kapcsolódó
Soha nem érkezett ilyen korán vörösnyakú lúd Tatára
A fajtából egy-egy egyed, vagy kisebb csapatok időznek itt hosszabb, rövidebb ideig.

A vörösnyakú lúd állományának magyarországi súlypontja a Tiszántúlon található, így ezeken a területeken kiemelt szerepe van a vadászati korlátozásnak, hiszen a fokozottan védett lúdfaj szinte minden alkalommal a vadászható nagy lilik csapataihoz társul, sok esetben pedig a védett területeken kívül táplálkozik.

A vadászati szabályozás az idei évig figyelembe vette a természetvédelmi elvárást, hiszen a tiszántúli megyékben (Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád megyék teljes területén, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye tiszántúli területein a vadlúdvadászat az országos vadászati idényhez képest szűkített időintervallumban, két hónapon keresztül (december 1. és január 31. között) volt lehetséges. Ezt változtatta meg a 38/2021. (X.21.) AM rendelet, mely az egész ország területén egységesen október 1-től teszi lehetővé a vadlúdvadászatot.

Publikált kutatások alapján a vörösnyakú lúd október végén érkezik a térségbe, a vonulási csúcs általában novemberben észlelhető, decemberben pedig jelentősen lecsökken az állományuk, ezért különösen fontos a faj szempontjából kiemelt területeken a vadászati korlátozás fenntartása, tekintettel arra, hogy a repülő csapatokban a fokozottan védett vörösnyakú ludat és a kis liliket még a faj specialistái sem tudják minden esetben 100%-os biztonsággal beazonosítani

– olvasható a közleményben.

2014-ben az Agrárminisztérium jogelődje, a Vidékfejlesztési Minisztérium jóváhagyta a kis lilik fajmegőrzési tervét, mely terv mellékleteiben szerepel a vadászat korlátozásának fenntartása. Az Agrárminisztérium és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gondozásában az idén októberben megjelentetett Magyarország madáratlasza című kézikönyv szerint a faj védelme érdekében a Tiszántúlon december 1-ig biztosítani kell a vadlúd vadászati tilalmat.

Annak érdekében, hogy ez a szomorú eset a jövőben ne ismétlődhessen meg – melyre a Magyar Államot nemzetközi egyezmények is kötelezik – az alábbiakat kérik az Agrárminisztériumtól:

  • vadlúdvadászat beszüntetése az érintett Natura 2000 különleges madárvédelmi területeken;
  • szakmai alapokon nyugvó vadászati kíméleti zónák kijelölése 2022-től a két fokozottan védett faj átvonulóhelyeinek számító Natura 2000 területek körzetében;
  • a Minisztérium által jóváhagyott kis lilik fajmegőrzési terv Minisztérium által vállalt feladatainak végrehajtása;
  • vörösnyakú lúd fajmegőrzési terv elkészítése;
  • közös (vadászati, mezőgazdasági és természetvédelmi) tudományos jellegű vizsgálatok beindítása arra vonatkozóan, hogy milyen mértékű vadkárt jelentenek az őszi gabonákban legelő vadludak;
  • közös (vadászati, mezőgazdasági és természetvédelmi szakmai) program beindítása az illegális lelövések megelőzése érdekében.
Kapcsolódó
Megérkezett az első vörösnyakú lúd Tatára
Hosszú út vezetett Szibériától az Öreg-tóig.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik