Ma este megszentelik a Balatont

A szertartás után szenteltvizet bárki vihet magával otthonába.

Tavaly első alkalommal tartottak Balaton-szentelést a déli parti városban vízkereszt estéjén, idén pedig folytatódik a hagyomány, írta a likebalaton.hu.

Kapcsolódó
Jeges vízben táncoltak egy folyóban az egészségükért
Bulgáriában vízkeresztkor ez a szokás.

A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb és egyben egyik legrégibb ünnepe.

A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor végzett vízszentelésből ered.

2021. január 6-án, csütörtök este 19 órakor –  a helyi Szentháromság Plébánián 18 órakor kezdődő szentmise után – a balatonlellei mólónál várja a híveket Szűcs Imre plébános, aki tavaly indította el a hagyományt.

Az jutott eszembe, hogy miért edényben szenteljem meg a vizet, amikor itt van nekünk egy gyönyörűséges, Istenadta szépségünk, a Balaton

– nyilatkozta a portálnak a plébános.

Kérik, hogy a résztvevők lampiont, mécsest vagy gyertyát vigyenek magukkal. A szertartás után szenteltvizet bárki vihet magával otthonába.

Tavaly ilyen volt a ceremónia

Kapcsolódó
Vízkeresztkor kezdődik a tavaszvárás
Vízkereszt napja szép példája az egyes napokhoz kapcsolódó, különféle eredetű szokások és hitek összefonódásának, a hagyományőrzésnek.