A nádi farkast a tudomány őshonos fajként kezeli hazánkban, amely a múlt század közepén kipusztult, de a 80-as évek elején a Balkán felől újból teret kezdett hódítani nálunk. A nagyjából negyven évvel ezelőtti megjelenését követően aztán az állománya drámaian emelkedni kezdett, és nem alaptalan azt feltételezni, hogy napjainkban akár 25-40 ezer példány is élhet országunkban, erről beszélt az Atádhír megkeresésére Horváth Mihály, akit az aranysakál vadászatának egyik legismertebb hazai szakértőjeként tartanak számon.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="269" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A lapnak adott interjújában elmondta, az aranysakál — vagy ahogy még nevezik, nádi farkas, toportyán vagy csivasz — intenzív terjedését a tulajdonságai magyarázzák, hiszen egy 11-15 kg tömegű ragadozóról van szó, tehát kétszer akkora, mint egy róka. Fennmaradását a táplálékok iránti igénytelenségének és az átlagosan 7-8 körüli szaporulatának köszönheti amellett, hogy természetes ellensége nincs idehaza. Vagyis beavatkozásra van szükség, szabályozni kell az állományát, állítja a SEFAG Zrt. Lábodi Vadászerdészetének igazgatója
A csapdákat legtöbbször elkerüli, és ha a „család” valamelyik tagja pórul jár, a többiek hosszú időre megjegyzik azt, hogy mi történt az elvesztett családtaggal. A sakál ugyanis nagyon gyakran párosan vagy többedmagával vadászik. Így a csapdába került társ látványa hosszú időre „beég” a szerencsés túlélő agyába. Ugyanez igaz a fegyveres vadászatra is, ha marad „hírvivő”, akkor azon a környéken jó darabig nem kell a vadásznak eredményre számítania
– mesélt tapasztalatairól Horváth Mihály.
Mint fogalmazott, a baj az, hogy az óvatossága miatt a legtöbb helyen csak akkor szembesülnek a tömeges jelenlétével és a kártételével, amikor az őz eltűnik a területről, vagy akkor, amikor száz dámtehén mellett július végén egyetlen borjút sem lehet már látni.
Horváth Mihálynak néhány alkalommal sikerült egy éjszaka tíznél is több sakált lőnie, főleg olyan helyeken, ahol korábban háborítatlanul élhettek. Egy éjszaka a legtöbb 17 példány volt, ami a múlt esztendő utolsó napjaiban történt. Ma már az 1500-at is meghaladta a saját maga által terítékre hozott toportyánok száma, ami minden szempontból megdöbbentő mennyiség. Öt év alatt nagyjából 1300 éjszakát fordított arra, hogy az elvégzett munka gyümölcsözni kezdjen.
Hazánkban egyébként Somogy és Baranya megye a „legfertőzöttebb”, amit az éves sakálelejtési adatok is alátámasztanak. Magyarországon minden negyedik sakált Somogyban lőtték 2020-ban.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
