20 éve történt az ország legemlékezetesebb barlangi mentése

A küzdelem öt teljes napon át tartott.
Kapcsolódó cikkek

2022. január 26-án volt a 20. évfordulója annak, hogy az Aggteleki Nemzeti Park területén kezdetét vette egy öt napig tartó küzdelem egy barlangban rekedt búvár életének megmentéséért.

A park honlapján közzétett beszámoló szerint ez az eset sok szempontból is egyedülálló volt a hazai természetvédelem, a barlangi mentés és búvárkodás történetében és egy eddig ismeretlen kihívás elé állította a hivatalos szerveket, hatóságokat is. A mentés megmozgatta az egész országot, rengeteg segítség, ötlet érkezett az ország minden részéből a problémák megoldásához.

Aggteleki Nemzeti Park

Mint írják, mivel nem volt kialakult gyakorlata annak, hogy egy ilyen veszélyhelyzetben és speciális területen ennyi állami-, önkormányzati- és társadalmi szervezet, bevont magánszemély segítők összehangoltan lássanak el mentési feladatot, ezért menet közben szerveződött rendszerré az együttműködés.

A mentésben résztvevőknek mind megvan a saját történetük arról az 5 napról, de ezek vége mindenkinél ugyanaz: a siker. Ami egyben azt is jelentette hogy az akkori információk szerint a világon harmadik alkalommal sikerült bajba került barlangi búvárt élve a felszínre hozni.  

Az Aggteleki Nemzeti Park emlékeztet, a barlangi búvár balesetek szinte kivétel nélkül emberi hibára vezethetők vissza, és sajnos esetükben is ez történt. Egy elhibázott mozdulat miatt elvesztett vezetőkötél miatt jutott bajba a búvár, aki a korábban felkavart iszap miatt nulla látástávolságú vízben enélkül már nem találta meg a kivezető utat. A pozícióját elhagyva, a tisztább víz felé haladva végül is visszatért annak a kürtőnek a felső részébe, amit azelőtt már bejárt. Itt szerencséjére levegős volt a járat teteje, illetve ki is tudott szállni a vízből, ami sokat segített a túlélésben. A levegős járat egy zárt térben közel sem biztos hogy lélegezhető levegővel van kitöltve, így ebben is a szerencse segített.

A barlangban a tisztább víz iránya általában a hegy belsejébe vezet – áramló víz esetében mindig – ami szintén halálos döntés lehet. De esetükben szerencsére nem így történt.

Aggteleki Nemzeti Park

A keresés során a helyben lévő mentést biztosító búvárok nem találták meg az elveszett társukat. Miután az utolsó palack is üres lett, mindenki azt hitte hogy itt a vége a történetnek, menthetetlenné vált az eltűnt búvár. Szomorú csend lett a barlangban. Szerencsére, ugyanis – ha halkan is – de meghallották az elveszett társuk kiabálását a hegy belsejéből, a repedéseken keresztül. Ekkor újraéledt a remény.

A park írása szerint az eltűnés észlelése után kiadott riasztást követően Miskolcról, Budapestről megérkeztek a barlangi mentők, és ahogy az értesítések célhoz értek jöttek a hivatalos szervek is. Az első keresési nap után már látszott, hogy nem lesz egyszerű dolog a mentés. Három napig tartott a búvár megtalálása, és még két napon át követte a felszínre hozatal korántsem egyszerű művelete. A megtaláláskor már nem volt jó állapotban a búvár. A víz alatti – búvár módszerrel történő – felszínre hozást elvetették, mivel az még a mentőbúvárokra is jelenthetett volna veszélyt az átláthatatlan vízben, amellett hogy az elveszett búvár sem volt merülő képes állapotban fizikailag.

Aggteleki Nemzeti Park

Végül egy ferde repedés oldotta meg a problémát, annak mentén egy sajátos “barlangi” bontási technikával apránként egy 11,5 méter hosszú és kb. 1,0 méter magas és széles járatott robbantottak, amellyel elérték a célterületet. Így végül száraz lábbal sikerült kihozni a búvárt a szorult helyzetből.

Mintegy 300 ember vett részt a mentésben, a sikeres mentés sokakat megmozgatott később is. Az azóta elhunyt Demján Sándor a mentés összes résztvevőjét meghívta a Mátrába, ahol a résztvevők így együtt utoljára ünnepelték meg azt a hatalmas tettet, amit közösen véghezvittek. Többen részesültek állami elismerésben is.

Fotók: Adamkó Péter, Vozák László, Rózsa Sándor

Kapcsolódó
Titkokat rejtenek a világ legcsodálatosabb barlangjai
Ezek a barlangok nem egy mesebeli világ vagy egy horrorfilm részei, hanem a Föld nevű bolygó elszigetelt területein találhatók.