Három megye kivételével visszavonták a tűzgyújtási tilalmat

Ez nem azt jelenti, hogy kontrollálatlanul lehet égetni.
Kapcsolódó cikkek

A csapadékos időjárásnak köszönhetően április 1-jén, péntek délutántól az ország nagyobb részén megszűnt a fokozott tűzveszély, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján közzétett tájékoztatásban.

Kapcsolódó
Két nap alatt mintegy 840 futballpályányi terület égett le az országban
A szabadtéri tűzgyújtás veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem.

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével Budapesten, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében oldották fel a fokozottan tűzveszélyes időszakot.

Ez nem azt jelenti, hogy kontrollálatlanul lehet égetni, hanem azt, hogy mostantól nem tilos az erdőkben, facsoportokban, fasorokban és ezek kétszáz méteres körzetében tüzet rakni a kijelölt tűzrakóhelyeken.

Továbbra is tilos ugyanakkor az egész országban nádast, tarlót, kommunális hulladékot égetni. A kerti zöldhulladékot is csak ott szabad elégetni, ahol ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi. Ha az önkormányzatnak van erre vonatkozó rendelete, akkor a rendeletben meghatározott időben és módon el szabad égetni a kertben keletkező növényi hulladékot

– közölte a Katasztrófavédelem.

A tűzoltókat idén 7560 alkalommal riasztották szabadban keletkezett tűzhöz. Húsz ember megsérült, ketten pedig életüket vesztették olyan tüzek miatt, amelyek kerti gazégetésnek indultak. A leégett terület összesen 31100 focipályát tesz ki.

Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád megyékben marad a tűzgyújtási tilalom, mert elegendő csapadék híján továbbra is magas az erdőtűz kockázata.

Az érvényben lévő rendelkezésekről a www.erdotuz.hu, valamint a www.katasztrofavedelem.hu honlap tájékoztat. Tűzgyújtási tilalomról szóló térképet a Nébih is közzétett, ezen pontosan azonosítani lehet az erdős területeket az ország minden részén – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó
Környezetszennyező és az egészségre is ártalmas az avarégetés
A vizes avar és kerti zöldhulladék égetése során számos káros anyag kerül a levegőbe.