Kőrösi Csoma, aki saját szavai szerint “székely-magyar volt Erdélyből”, elszegényedett nemesi szülők hatodik gyermekeként született a székelyföldi Kőrösön (1898 óta Csomakörös, románul Chiurus) 1784 tavaszán, csak keresztelésének április 4-i dátumát ismerjük. Tizenöt évesen gyalog ment Nagyenyedre, ahol a Bethlen Kollégiumban szolgadiák lett. A kötelező tanulmányokon túl a római és a görög irodalomban is elmerült, földrajzi, történelmi, filológiai könyveket olvasott.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="268" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Már ekkor – kényszerből – azt az aszketikus életmódot folytatta, aminek később oly nagy hasznát vette: a földön aludt, nem fogyasztott alkoholt, néha még a vizet is megvonta magától. Mire 1815-ben befejezte tanulmányait, már maga is évek óta tanított a kollégiumban.
A magyar nyelv eredete körül akkoriban zajló polémia őt is magával ragadta, s megfogadta: fényt derít a vitatott kérdésekre. Felkészülésként a nagy feladatra az akkor már tizenhárom nyelven író és olvasó Csoma angol ösztöndíjjal a nagyhírű göttingeni egyetemen tanult három évig, egy professzora itt hívta fel a figyelmét a török nyelvű ujgurok és a magyarok esetleges rokonságára.
Ezután határozta el, hogy felkeresi Ázsiában a magyarok őshazáját, s mivel azt tervezte, hogy Oroszországon át utazik, megtanult néhány szláv nyelvet is. A hosszú útnak néhány támogatójának segítségével 1819 novemberében gyalog vágott neki, s tervein módosítva a Balkánon át jutott el Konstantinápolyig. Az ott dúló pestisjárvány miatt hajóval Alexandriába ment, de ott is a járványba ütközött, ezért kényszerűségből Szíriában szállt partra. Innen arab viseletben, egy karavánhoz csatlakozva utazott tovább Moszulba, a Tigris folyón csónakkal Bagdadba, majd 1820 októberében Teheránba. Az ottani angol nagykövet támogatását élvezve tökéletesítette angol és perzsa tudását, a további út veszélyeit felmérve pártfogóinál hagyta iratait és végrendeletét.
1821 márciusában immár Szkander bég néven indult tovább a háborúk dúlta Belső-Ázsia felé. Kalandos útja során a Hindukus hegyláncon átkelve 1822-ben érkezett Kabulba, majd Kasmír felől eljutott a nyugat-himalájai Ladakh székhelyének számító Lehbe. Még tovább is akart menni, de meggyőzték, hogy ez túl veszélyes lenne. Az idegenre felfigyelt a helyi angol vezetés, akik először kémnek vélték és elfogták, de aztán meggyőződtek ártatlanságáról. Tibet akkor még a külvilág számára szinte teljesen ismeretlen területnek számított, így amikor Csoma úgy döntött, hogy megtanulja a tibeti nyelvet, az angol kormánymegbízott William Moorcroft beajánlotta a helyi uralkodóhoz, az pedig ajánlólevelet adott neki a zanglai kolostor tudós lámájához.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="3049" width="4574" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A következő éveket Kőrösi Csoma Zanglában, a phuktali kolostorban és Kanamban töltötte. Ez idő alatt szinte felfoghatatlanul sanyarú körülmények között végigolvasta, kivonatolta és a nyugati világ számára magyarázatokkal látta el a tibeti nyelvű buddhista “Biblia” 325 kötetének 105 ezer lapját, összeállította mintegy 40 ezer szócikkből álló tibeti-angol szótárát, a tibeti nyelvtanról szóló művét, s régi tibeti kéziratokat is vásárolt, amelyeket hazaküldött az Akadémiának.
Tibetet elhagyva 1831 májusában érkezett meg Kalkuttába, ahol a Bengáli Ázsiai Társaság székházában nekilátott művei nyomdai előkészítéséhez. Fő műve, a tibeti szótár és a tibeti nyelvtan 1834-ben látott napvilágot, ezekből 25-25 példányt hazaküldetett. Visszaküldte az odahaza számára összegyűjtött pénzt is, kiegészítve az általa megtakarított összeggel, amiből Nagyenyeden alapítványt létesített a tehetséges diákok számára, egy részét szülőfaluja lakói és rokonai kapták. 1833-ban az MTA levelező tagja, a Bengáli Ázsia Társaság tiszteletbeli tagja és könyvtárosa lett.
A következő években Molla Eszkander Csoma a Mulk-i Rúm (Európából való Csoma Sándor írástudó) névre kiállított okmányokkal bejárta Észak-Bengáliát, majd ismét Kalkuttában folytatott tudományos munkát. 1842 tavaszán újra elindult Lhászába, azonban útközben maláriában megbetegedett – mások szerint aszkéta életmódja gyengítette le -, és április 11-én Dardzsilingben meghalt. Itt temették el a helybéli angol kolónia jelenlétében.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A buddhisták által a “nyugati világ bódhiszattvájaként” (szó szerint Megvilágosodott Lény, aki a jövőben Buddhává válik) tisztelt Kőrösi Csoma munkássága felbecsülhetetlen értékű a keleti nyelvek és kultúrák megismerése során. Sírja fölé 1845-ben a brit Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot, majd az MTA is emléktáblát helyezett el. Alakja szerepel Jókai …És mégis mozog a Föld című regényében, szülőfaluja 1902 óta a Csomakörös nevet viseli. Halálának 125. évfordulója alkalmából a Magyar Földrajzi Társaság Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet alapított, amelyet négyévente ítélnek oda. Életéről Szemző Tibor Az élet vendége – Csoma legendárium címmel dokumentumfilmet készített.
A zanglai palotaerőd megmentésére, ahol heroikus munkáját végezte, 2008-ban alapítvány jött létre. 2012-ben Kövér László házelnök Dardzsilingben kopjafát állított emlékére. Magyarországon is több szobra áll, oktatási intézmények viseli a nevét, miként a magyar diaszpóra támogatása és közösségi életének erősítésére indított Kőrösi Csoma Sándor-program is. A Nógrád megyei Tar községben emlékére buddhista szentélyt, békesztúpát emeltek és nevét viselő emlékparkot építettek, ahol életét és munkásságát emlékpavilon mutatja be.
