Ritka borzas gödényt fedeztek fel Tiszaalpáron

Magyarországon már évszázadok óta nem költ ez a madár.
Kapcsolódó cikkek

A tiszaalpári Nagy-tavon egy borzas gödény jelenlétét fedezték fel a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai múlt hét pénteken.

A park közleménye szerint a faj a 18. századig még költött hazánkban, a 19. században már csak a Kárpát-medence déli mocsaraiban. Ezután eltűnt a régióból, vélhetően a nagy kiterjedésű vizes élőhelyek csökkenése és a vadászat miatt.

Azóta időnként megjelennek kóborló példányok az országban. Tiszaalpáron tavaly júniusban is volt egy, amely napközben került szem elé, majd másnap reggel elrepült és utána már nem észlelték.

Ez a most felbukkant egyed se sokat időzött a Nagy-tavon, alig néhány óra tartózkodás után szárnyra kapott és déli irányban távozott. Másnap a tömörkényi Csaj-tavon pihent, április 10-én reggel onnan is továbbállt, délután már a szegedi Fehér-tó felett látták délnek átrepülni.

Barkóczi András / Kiskunsági Nemzeti Park

A borzas gödény a Balkán-félszigeten, Ukrajnától Dél-Oroszországig, Mongóliától Kazahsztánig, Törökországtól Nyugat-Kínáig fészkel. 2009-2015 között hosszasan időztek hazánkban egyedei, nagyobb vizes élőhelyeinken feltűnve. Ezután 2018-ban Tokajnál láttak egy átrepülő példányt, 2020-ban Berettyóújfalu mellett került elő, majd 2021-ben és most Tiszaalpáron.

A faj hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 ezer forint.

Kapcsolódó
Matuzsálemi korú kanalasgém kalandozott a Tisza mentén
A gyűrűk segítségével ma már számtalan dolog megtudható a madarakról.