Különleges kiadványként jelenik meg az Egri csillagok

Nem kell egri lakosnak lenni a jelentkezéshez.
Kapcsolódó cikkek

Egy 2005-ben meghirdetett felmérés kapcsán kiderült, hogy hazánk legnépszerűbb regénye Gárdonyi Géza Egri csillagok című könyve. Az író halálának századik évfordulóján a Dobó István Vármúzeum és a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár közös projektjének köszönhetően idén ősszel egy különleges Egri csillagok kiadvány fog majd megjelenni, amiben az író életében megjelent négy kiadás – az 1901-es, az 1905-ös, az 1909-es és az 1913-as – szövegváltozatait lehet majd egyszerre olvasni, írja az Egri ügyek.

Kapcsolódó
Te szeretted a kötelező olvasmányokat?
Egy kis nosztalgia a régebbi időkből.

Mint ismert, Gárdonyi folyamatosan változtatott, csiszolt az eredeti szövegen, az új kiadványnak köszönhetően pedig a nagyközönség is megláthatja, hogyan nyerte el 15 év alatt végleges formáját a regény laponként és mondatonként.

A tervek szerint még a nyáron nyomdába kerül ez a speciális, több mint 700 oldalt tartalmazó 4 az 1-ben kiadvány, kiegészülve egy kis tanulmánnyal. A digitalizálás után ezzel lehetővé válik az egyes szövegváltozatok elemzése is.

A projekt miatt az egri könyvtárra is nagy és komoly feladat hárul, ezért nemrég egy felhívásban az ország lakosságának segítségét kérték: vállalkozó kedvű irodalombarátok, diákok, egyetemi hallgatók, tanárok, olvasók segítségét várják, hogy vegyenek részt a nagy oldalszámú kiadvány közösségi korrektúrázásában.

Miért és hogyan? Úgy gondoltuk, hogy a Nagy „Nagy Könyv” létrehozása egy igazi közösségi élmény is lehet. Olyan, mint amikor 2005. december 15-én kihirdették a TV-ben, hogy az Egri csillagok lett Magyarország legnépszerűbb regénye. Ehhez viszont minél több embert szeretnénk bevonni. Az egyes kiadások feldolgozás előtt beszkennelt eredeti szövegét kellene összehasonlítani a most betördelt verzióval és ahol szükséges, ennek alapján javítani. Minél többen vagyunk, annál kevesebb oldal jut egy emberre

– áll a felhívásban.

Fortepan / Lőw Miklós

A limitált példányszámban megjelenő könyv bemutatója a tervek szerint 2022 októberében lesz, a kiadványba a segítők neve is bekerül majd. A jelentkezéseket a tozser.istvanne@brody.iif.hu emailcímre várják, a pontos részleteket a jelentkezők ezt követően fogják megkapni.

Kapcsolódó
Magányosan árválkodik a Pilisben az Egri vár mása
Olyan filmeket forgattak itt, mint az Egri csillagok, A rab ember fiai vagy a Magyar vándor.