Vannak emberek, akik tesznek másokért. Nem csak mondják, nem csak ígérik, hanem valóban szerveznek és adnak a szűkebb és a tágabb környezetüknek. Ilyen ember Kocsis Noémi könyvszerző, újságíró, aki lakóhelyén már több alkalommal szervezett meg civilként különböző rendezvényeket, fesztivált vagy olyan eseményt, ami a közösség érdekeit szolgálta. Ám általában a gyerekeket, fiatalokat célozták ezek a rendezvények.
2018-ban Noémi azt érezte, az idősebb generációért is szeretne tenni valamit, ezért megkereste a Székesfehérváron működő idősotthonokat, lenne-e mód arra, hogy civilek bejárjanak az intézményekbe és felolvassanak az időseknek. Szerencsére az ötlet meglepően könnyen zöld utat kapott, így megalakult a Fehérvári Mesecsapat.
Noémivel az indulásról, tapasztalatokról beszélgettünk.
Honnan jött az ötlet?
Két évtizedes hírlapíró munkám alatt sokszor jártam idősotthonokban, nem csak Székesfehérváron, máshol is az országban. Szinte mindig mindenhol azt láttam, hogy az emberek a nap jó részét ágyban, székben, tolókocsiban, a kertben egy padon, de sokszor egyedül, magányosan, apátiába süllyedve, hallgatagon töltik. A 24 óra irtózatosan lassan pereg le egy ilyen helyen, ezért van, hogy a szobákban általában megy a falon a tévé – legalább onnan jöjjön valami emberi hang, némi impulzus. Azt gondolom, nagyon szomorú, mikor az élet alkonyán szinte csak egy gépdobozzal oszthatjuk meg a gondolatainkat. Az ott dolgozók igyekeznek lehetőségeikhez mérten szórakoztatni az ott lévő időseket, de a rengeteg ápolt napi ellátása mellett a legkevesebb a szórakoztatásra jut. Néhány helyen van könyvtár, jár a lelkész, de a kultúra mindezek mellett már könnyen a háttérbe szorul. Ezt szerettük volna valahogy egy kicsit becsempészni a felolvasással a falak közé, hiszen sokan még szellemi erejük közel teljében élnek egy ilyen otthonban, míg más egykor vibráló értelmi képességeinek már csak a töredékével kapaszkodik az utolsó emberi kapcsolataiba, kössék azok bár teljesen ismeretlenekhez. Meg akartuk adni ezt a kapcsolatot.
Hogyan indultatok?
A közösségi médiában szerveztem egy csoportot, a tagság szerencsére meglepően gyorsan össze is jött. Aztán elkezdtük a felolvasásokat. Szép lassan kitapasztaltuk, hogy az idősek a gyerekkorukban, iskolás éveikben tanultakat, hallottakat szeretik visszaidézni. Balladák, életigenlő, pozitív végkifejletű csattanós rövid történetek azok, amik a legjobban tetszenek nekik, és ezek a mentális egészségükre is nagyon jó hatással vannak, hiszen emlékeznek, felidéznek, dolgozik az agy. Ezért ilyen történetekkel készülünk, ezeket olvassuk fel.
Mindig többen megyünk. Ahol jobb állapotú, mozgatható idősek vannak, ott egy helyen összegyűlünk, és ketten-hárman felváltva olvasunk fel. Vannak, akik nagyon jól bírják a személyes jelenlétet, ők előfordul, hogy odaülnek egy-egy fekvő idős ágya mellé beszélgetni, olvasni- ám erre nem mindenki alkalmas. A Mesecsapatunk tagjait mindig örömmel várják és fogadják az idősek. Van, amikor elmarad a mese is, egyszerűen csak beszélgetünk, mert abból van hiány ma leginkább. Van, hogy énekelünk.
Mára megszoktak, megszerettek és várnak is minket, tulajdonképpen beépültünk a heti rendszeres programba.
A Covid alatt hogyan oldottátok meg a felolvasást?
A Covid alatt is jártunk addig, amíg meg nem történtek a lezárások. Utána pedig rugalmasan, a lehetőségeket kihasználva oldottuk meg. Volt, akinek telefonon olvastunk fel, volt, ahol videót készítettünk, és azt megnézték a lakók. Karácsonyra tévén levetíthető online mesefolyamot állítottunk össze zenével, jókívánságokkal, családi képekkel.
Ki alkalmas olvasónak? Ki csatlakozhat hozzátok?
Bárki. Nincs se korosztályi határ, se nem se kor megkötés. Még a rendszeresség sem elvárt. Akinek van igénye tenni valamit, ha szeretne adni, az jöhet bátran. Nem mindenki bírja, van akinek érzelmileg megterhelő, megértjük. Leginkább női meseolvasóink vannak, de nagypapa felolvasó is a csapatunk tagja.
Mit kaptok ti a felolvasástól?
A mesélő emberre ráirányuló figyelem, magának az egyénnek is rengeteget ad. Hogy ennyien figyelik, nézik, ennyi embert érdekel az, hogy ő olvas, az meglepően különleges élmény. A figyelem, a taps, a hálás szemek hasznosság-érzést is adnak. Azt érezzük, hogy fontos, amit csináltunk. Hogy nagyon jó adni. Figyelmet és időt adtunk. Ennek hihetetlen flow-ja van, ami napokig kitart.
Azt hiszem, mára nagyon eltávolodtunk az idősektől. Most már nem él együtt több generáció, a nagyszülők távol vannak, skype-on tartjuk a kapcsolatot, az idősekhez lazábban, kevesebb szállal kötődünk a hétköznapokban. Ebbe a milliőbe visszatalálni különleges dolog. Rádöbbenti az embert, hogy egyrészt az élet nem végtelen, de arra is, hogy bárki bármikor bekerülhet egy ilyen otthonba.
Ilyenkor döbben rá az ember, hogy mennyire fontos megtartani a kapcsolatainkat és a mások felé odafordulást. Ennek megtapasztalása a mesélők számára is különleges érzés.
Noémi és a Fehérvári Mesecsapat megtalálható a facebookon, ha valaki szeretne csatlakozni, szeretettel várják.
