Kisfiút harapott meg egy teknős Nógrádban

Hektor ösztönből harapta meg a kisfiú orrát, amit össze kellett varrni.
Kapcsolódó cikkek

Az Országos Mentőszolgálat kollégáit egy nógrádi kisfiúhoz riasztották, akit megharapott a család 20 éves ékszerteknőse., A gyerek orrát össze kellett varrni, ám a Noolnak nyilatkozó szakértő szerint még így is szerencsésen végződött az eset.

Hektor, az ékszerteknős nem akart játszani, és egy óvatlan pillanatban ennek jelét is adta. Váratlanul hatalmas erővel harapott az őt magasba emelő, 10 év körüli kisfiú orrába, amit sokáig nem is eresztett el

– számolt be az esetről Facebook-oldalán a mentőszolgálat. Mint írták, végül a kiabálásra felfigyelő szülők szedték le a gyermek orrán csüngő teknőst, majd a mentők segítségét kérték az erősen vérző csemetéhez. A kisfiú sebeit a kórházban kellett összevarrni.

A történtek kapcsán a Nool megkereste Vida Pétert, a héhalmi Frenklin Park Teknősotthon alapítóját.

A harapás annak tudható be valószínűleg, hogy a kisfiú felvette a teknőst, amelyre az állat ösztönből fakadóan harapással reagált

– fogalmazott Vida Péter, aki hozzátette, hogy a harapásuk nagyon erős, akár az ujjaink is bánhatják, ha nem vagyunk elég körültekintők.

Nem gyakori egyébként, hogy effajta balesetek történjenek, de felhívnám mindenki figyelmét arra: ne nyúljunk a hüllőkhöz, mert rendkívül veszélyesek tudnak lenni, főleg, ha éhesek

– figyelmeztetett a szakember.

Kapcsolódó
Hatalmas és agresszív teknős sétált az utcán egy zalai faluban
A polgármesternek sikerült befognia az agresszív állatot.