Mozaik

Lehúzza a rolót a magas gázárak miatt egy somogyi szálloda

Facebook / Hotel Solar Nagyatád
Facebook / Hotel Solar Nagyatád

A megnövekedett energiaárak és a várhatóan kevesebb vendégforgalom miatt öt hónapra bezár a nagyatádi Hotel Solar, írja a sonline.hu.

A lap megkeresésére Nagyné Huszár Andrea, a hotel vezetője elmondta, a gáz ára a háromszorosára növekedett, ezért számításaik szerint a fűtési időszakban havonta 6 millió forintot kellene fizetniük. Ennyi pénzt azonban nem tudnak kigazdálkodni.

Azért, hogy jövőre nyitva lehessünk, ahhoz most be kell zárnunk. November elsejével húzzuk le a rolót és egészen jövő áprilisig ki sem nyitunk. Csak a kávézó és az iroda üzemel tovább, azért is, hogy a jövő évi foglalásokat fel tudjuk venni

– magyarázta a döntés hátterét.

Kérdésre válaszolva azt is közölte, a 15 alkalmazottal már két hónappal ezelőtt közölték a hírt, ezért mindenkinek volt ideje másik állást találnia. De a hotel is segített elhelyezkedni: találtak egy magyar tulajdonú osztrák hotelt, akik a síszezonra bővíteni szeretnék a csapatukat, így gyakorlatilag átvennék a dolgozókat, majd áprilisban mindenki visszamehet hozzájuk.

Nagyné Huszár Andrea azt mondta, 2007 óta üzemeltetik a Hotel Solart, de csak a koronavírus-járvány idején fordult elő, hogy ilyen hosszú időre bezártak.

A sonline.hu úgy tudja, Somogyban több szálláshely is fontolgat hasonló lépést. A Szállodaszövetség információ szerint, a szektor résztvevői kétségbeesettek és sokan döntenek inkább a bezárás mellett.

A Sokszínű Vidék a napokban írt róla, hogy a balatonboglári uszoda is bezár a megemelkedett energiaárak miatt.

Kapcsolódó
Nem verték nagydobra, de új gyógyhelye lett Magyarországnak
Egyszer csak új hellyel bővült a gyógyhelyek hazai nyilvántartása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik