Mozaik

Újra szolgálatba áll Bandita, a tiszteletbeli halőr

Nébih/Facebook
Nébih/Facebook
Sikeres vizsgát tett, így újabb két évig szolgálhat halőrként.

Ismét sikeresen teljesítette a vizsgakövetelményeket Bandita, az Állami Halőri Szolgálat kutyája, írja weboldalán a Nébih.

Kapcsolódó
Szolgálatba állt az első magyar gluténjelző kutya
Magyarországon és Európában Gofree az első kutya, akit ilyen speciális szagmunkára képeztek ki.

Az ügyességi, valamint őrző-védő szituációs feladatokból álló, kétévente esedékes vizsga idei fordulójában a négylábú halőr és kutyavezetője egyaránt kiválóan teljesítettek, így folytathatják a közös munkát. Ez azért szükséges, mert a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai mellett csak sikeres vizsgát tett kutya láthat el szolgálati feladatot, azzal a kutyavezetővel, akivel a vizsgát eredményesen letette.

A vizsga a korábbi évekhez hasonlóan engedelmességi, illetve ügyességi feladatokkal kezdődött, melynek során különféle figyelemelvonásos, behívásos, valamint szabadon követéses feladatokat kellett végrehajtania Banditának. Az ügyességi feladatoknál különböző akadályok átugrása volt a feladata. Az őrző-védő szituációs feladatok sem maradtak el. Banditának először szájkosárral felszerelve kellett biztosítania egy intézkedést, majd szájkosár nélkül kellett elhárítania egy intézkedés közbeni agresszív támadást.

Bandita és kutyavezető partnere egyaránt sikeresen teljesítette a vizsga feladatait, ismételten megfelelő minősítést kaptak, így tovább folytathatják a közös munkát

– áll a közleményben.

Kapcsolódó
Nyugdíjba vonult a világhírű magyar kutya
Falco, Közép-Európa első méreg- és tetemkereső kutyája hét éven át szolgált.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik