Kivételes termetű halméltóság akadt horogra a Fekete-Körös holtágán

Egy feledhetetlen peca története.
Kapcsolódó cikkek

Idén is meghirdette a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége a szép fogások, fogási beszámolók című játékát, amely között szemezgetve egy országos viszonylatban is kivételes termetű halméltóság került eléjük, közölték a Facebookon.

Mint írták, bár a fogás még május 20-ra datálódik, ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a nevezett nap estéjén egy 2,75 kilogrammos „compókirály” akadt horogra a Fekete-Körös holtági szakaszán.

A szerencsés horgász, Bodnár Máté egy rövid, de annál cselekménydúsabb leírásban osztotta meg élményét.

Arról számolt be, este 7 és 8 óra között kissé megéhezett, ezért gondolta, eszik valamit.

Úgy látszik az én étvágyammal együtt a halaké is megérkezett, hiszen éppen falatozás közben egy határozott húzós kapás ugrasztott ki a székemből. A körülbelül 15-20 perces fárasztás végeredménye minden várakozásomat felülmúlta

– emlékezett vissza az eseményekre.

Miközben ő próbálta a halat a part közelébe vezetni, édesapja már elő is készítette számára a merítőhálót.

Ekkor ő már látta mivel lesz dolgunk, de hagyta, hogy magam bizonyosodjak meg arról, mit is sikerült megfognom. Amint megláttam a smaragdzöld márványló testet a tüzes vörös szemmel párosulva, az örömöm leírhatatlan volt! Mihamarabbi mérlegelés, fertőtlenítés és fotó készítés után vissza is nyerte szabadságát. A mérleg 2,75 kg-ot jelzett. Hatalmas élmény volt, egy feledhetetlen peca

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Kifogott a kerti tóból egy halat, de fogalma nem volt, hogy került oda
Van rá magyarázat, de rendkívül különös.