Pedig a sajtnak komoly rajongótábora van, kevés háztartásban hiányzik a hűtőből. Vannak, akik a „biztonságos” trappistát kedvelik, mások pedig a penészes, hosszan érlelt, szagos, ízes változatokat részesítik előnyben. Abban biztosan egyetértünk, hogy sajttal minden finomabb!
Mi fán terem a sajt?
Már i.e. 6000 körülről is találtak a régészek sajtkészítésre utaló leleteket, ekkor a tehén- és kecsketejből készített sajtokat magas korsókban tárolták. I.e. 2000-ben pedig egyiptomi sírfalfestményeken ábrázolták a sajtot, vajat, tejet, ami azt mutatja, hogy fejlettek volt a tejfeldolgozási ismereteik.
Valószínűleg, közép-ázsiai nomád törzsek szállították vándorlásaik során a tejet állati bőrben az állataik hátán, eközben a tejcukor megerjed, a tej megalvadt, a folyamatos mozgás pedig feldarabolta az aludttejet hogy abból ezután savóital váljék. Az aludttejet lecsapolták és enyhén sózták, amivel egy tápláló, hús mellé fogyasztható ételt hoztak létre, a sajtot.
A rómaiak már tudatosan készítettek sajtot és magas szinten művelték ennek tudományát. Ismert volt számukra, hogy a különféle bánásmódok és feltételek a raktározás alatt különböző ízekkel és jellemvonásokkal bíró sajtféleségeket eredményeztek. A nagyobb római házaknak volt egy különálló sajtkonyhájuk is, a nagyvárosokban pedig füstölő központokba is tudták vinni a sajtjaikat.
Aztán a római szaktudás – és a tudás eredménye, a sajt – elkezdett európaszerte terjedni, aminek oka volt az is, hogy a római katonák a szolgálatuk befejeztével beházasodtak a helyi családokba és szakértelmüket továbbadták másoknak is. A települések aztán a saját állattartási és éghajlati viszonyaikra alakították át a technológiát, így jött létre a sajtok ma tapasztalható sokszínűsége.
Az első ipari termelésre kialakított gyár 1815-ben Svájcban indult el, de ez a termelési módszer végül az Egyesült Államokban vált először sikeressé.
Az első ilyen termelő az Egyesült Államokban Jesse Williams olasz származású tejtermelő volt, aki 1851-ben a saját farmján kezdett futószalagos termelésbe. Évtizedeken belül több száz ilyen „gyár” jött létre.
Mivel sajtból több ezerféle van, ezért a fogyasztása is igen eltérő lehet. Persze, jól esik csak úgy egy-egy szeletet bekapni belőle, azonban minden sajtfajtának megvan a „legjobb”, „legigazibb” fogyasztása módja, úgy, mint a boroknak is – mindkettőt gondosan kezelgetik, ápolják, érlelik addig, amíg el nem érik a legtökéletesebb állapotukat.
Minden sajt készítésénél szét kell választani a tejet szilárd alvadékra és folyékony savóra.
Ebbe rendszerint beletartozik a tej baktériumokkal való megalvasztása és az oltó hozzáadása, ami megszilárdítja a keletkezett alvadékot. Ennyiben hasonlít a különböző sajtok gyártása, viszont rengeteg területen eltérhetnek. Van, amit mosnak, szárítanak, melegítenek, nyújtanak, érlelnek, így keletkeznek a mozzarellától kezdve a camembertig a különböző sajtok.
A sajtok alapvetően magas zsír- és sótartalmú élelmiszerek. Ha a zsírtartalmat csökkentik, akkor az íze és az állaga változik, ha a sótartalmat, akkor kevésbé biztonságos a fogyasztása, eltartása. A sajt, ha mérsékelten fogyasztják, fontos része az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásnak, és az európai kultúra fontos eleme.