Mozaik

Tömeges hattyúpusztulás okozott riadalmat Sárospatakon

Tucatnál is több hattyútetemet találtak horgászok és természetjárók a szilveszteri-újévi hétvégén Sárospatak mellett a Berek-holtágon, az erről készült fotók a közösségi oldalakon is terjednek, számolt be róla a boon.hu.

Az egyik szemtanú, Sóstói András, nyugalmazott sárospataki pedagógus, természetjáró és fotós a lapnak elmondta, hogy szombaton 15 hattyútetemet számolt meg, miközben körbejárta a holtágat, de mellettük több szárnyas is láthatóan betegnek tűnt.

Aros János, a város polgármestere közölte, hozzá szombat délután érkeztek az első információk a hattyúk pusztulásáról, ő pedig értesítette az illetékes szakembereket, akik megvizsgálják a körülményeket.

A hattyútetemeket rövidesen kiszedik a vízből

– tette hozzá.

Sárospatakon minden évben sok hattyú időzik télen a Bodrog-folyón, valamint a Berek-holtágon, sokan járnak a vízpartra hozzájuk, elsősorban fotózni a kecses jószágokat. A közösségi oldalakon olvasható információk szerint minden évben elhullik néhány szárnyas, a mostani eset azonban megdöbbentette a helyieket.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik