Mozaik

Battonyán is megjelent a madárinfluenza

wikimedia commons
wikimedia commons
Egy Békés vármegyei, mintegy 2 000 mulard kacsát tartó gazdaságban igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma.

A védő- és megfigyelési körzetek kijelölése megtörtént. A hivatal egy budapesti állatmenhelyen fogságban tartott madaraknál szintén igazolta a betegséget – írta közleményében a Nébih.

Békés vármegye madárinfluenzától idáig még mentes területén, Battonya településen jelent meg a betegség.

A csaknem 2000 mulard kacsát számláló telepen a vágóhídra szállítás előtt levett mintákból mutatta ki a Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét. Az állatoknál a betegségre utaló tüneteket nem figyeltek meg a gondozók.

Az állategészségügyi szakemberek a szükséges járványvédelmi intézkedéseket megtették, többek között kijelölték a védő- és megfigyelési körzetet. Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegye mentes területein továbbra is érvényben vannak a korábban bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok. Emellett az ország teljes területén kötelező a tamponvizsgálat a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőzően.

A napokban egy budapesti állatmenhelyen fogságban tartott madaraknál is hirtelen elhullást tapasztaltak. A mintákban a Nébih laboratóriuma igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.

Ezen eset is alátámasztja a vadmadarak vírushordozó szerepének jelentőségét, valamint a járványvédelmi intézkedések folyamatos fenntartásának szükségességét. Az állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megvédjék állományukat a fertőződéstől.

A madárinfluenza kitörésekről és a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak!

Kapcsolódó
Madárinfluenzában pusztultak el a sárospataki hattyúk
Mivel a vírus vadon élő madarakban is jelen van, így kiemelt fontosságú a baromfitelepeken a vadmadarak elleni védekezés.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik